Susan Elizabeth Phillips - Csak Te kellesz /10- 14. fejezet/

10.

Miközben Phoebe lenézett a mellette lévő utasülésen heverő videokazettára, tudta, hogy hívatlanul beállítani Dan Calebow-hoz a legostobább dolog, amit valaha tett. De ahelyett, hogy megfordult volna Bert Cadillacjével és hazament volna, a fényszórók csóvájában az út oldalát fürkészte és a fa postaládát kereste, ahogy Krystal Greed tanácsolta. Közben végigvette, mit fog mondani, ha odaér.
Nagyon hanyag lesz, megmondja Dannek, hogy Paul nem sokkal azután érkezett, hogy ő elhagyta a partit. Tudta, hogy Dan még meg akarja nézni a filmet lefekvés előtt, ezért úgy döntött, hogy elhozza, mivel olyan gyönyörű volt az éjszaka egy kis kocsikázáshoz. Igazán nem volt fáradtság.
Összeráncolta a homlokát. Hajnali egy volt, úgyhogy azt talán nem kellene mondania, hogy gyönyörű éjszaka van egy kis kocsikázáshoz. Talán egyszerűen csak annyit, hogy nem volt álmos és úgy érezte, kocsikázik egy kicsit, hogy lazítson.
Az igazság az volt, hogy újra akarta látni Dant, mielőtt inába száll a bátorsága. Mélyen felkavarta az a pillanat, amikor azt a mindent elsöprő vágyat érezte, hogy megcsókolja. Kettesben kellett találkoznia vele, ahol nem zavarhatták meg őket, hogy megpróbálja kideríteni, mit jelentenek ezek az érzések.
Millió okot tudott volna felsorolni arra, miért nem kellene a férfihoz vonzódnia, de egyik ok sem magyarázta azokat az érzéseket, amiket Dan ma este kiváltott benne, mintha a teste lassan életre kelt volna. Az érzés egyszerre volt részegítő és ijesztő. Dan nem csinált belőle titkot, hogy nem kedveli, ugyanakkor érezte, hogy a férfi is vonzódik hozzá.
Könnyek lepték el a szemét minden figyelmeztetés nélkül. Éveken át nem engedte át magát afféle álmoknak, hogy ilyesmi megtörténhet. Bolondot csinál magából, vagy tényleg itt az alkalom, készen áll, hogy ismét nő legyen?
A fényszórói megakadtak egy fa postaládán, pislogott. Nem volt rajta név, de a szám stimmelt, fékezett és befordult a szűk, kavicsos, hepehupás útra. Az éjszaka felhős volt, a holdfényben alig lehetett kivenni az öreg gyümölcsöst. Áthajtott egy fahídon és bevett egy enyhe kanyart, mielőtt megpillantotta a fényeket.
A zegzugos tanyaház egyáltalán nem hasonlított arra a kirittyentett agglegényodúra, amit elképzelt. Fából és kőből épült, volt három kéménye és egy oldalszárnya. Lépcsőfokok vezettek az ódon elülső tornácra, melyet esztergált korlát vett körbe. Az ablakokon át kiszűrődő hívogató fényben látta, hogy a spalettákat és a bejárati ajtót gyöngyszürkére festették.
Kerekei csikorogtak a kavicson, miközben a házhoz hajtott és leállította a motort. A kinti világítás hirtelen kialudt, majd követték a bentiek. Tétovázott. Dan bizonyára épp lefekvéshez készülődik. Ő akkor sem álmos.
Felkapta a videokazettát az ülésről, mielőtt elbátortalanodott volna, kinyitotta a kocsiajtót és kiszállt. Egy bagoly huhogott a távolban, s a kísérteties hang csak fokozta nyugtalanságát. Miközben óvatosan a tornác felé közeledett, azt kívánta, bárcsak ne lenne ilyen sötét.
Belekapaszkodva a korlátba felbotorkált a négy kőlépcsőn. A koromsötétben a tücskök ciripelése inkább hátborzongatónak hangzott, mint barátságosnak, akár nyikorgó zsanérok egy kísértetházban. Csengőt nem talált, csak egy nehéz vaskopogtatót. Felemelte, aztán ijedten összerezzent, amikor az tompa puffanással az ajtóhoz ütődött.
Másodpercek teltek el, de senki nem jött ki. Egyre idegesebb lett, megint koppantott, de bárcsak ne tette volna, mert rájött, hogy szörnyű hibát követ el. Milyen kínos. Semmivel sem tudja magyarázni a jelenlétét. Mit képzelt? Eloson és...
Elakadt a lélegzete, amikor egy kéz tapadt a szájára. Mielőtt reagálhatott volna, erős kar ölelte át hátulról a derekát. Minden vér kifutott az arcából, a térde megrogyott, miközben azon kapta magát, hogy moccanni sem bír.
Fenyegető hang suttogott a fülébe. - Beviszlek az erdőbe.
Megbénult a félelemtől. Próbált kiabálni, de egy hang sem jött ki a torkán. Ugyanolyan volt, mint aznap éjjel tizennyolc éves korában. A lába elemelkedett a földtől, és a férfi úgy vitte le a lépcsőn, mintha pihekönnyű lett volna. Ájulás és kétségbeesés kergette. A férfi a fák felé vonszolta, ajkát a füléhez szorítva.
- Küzdj! - suttogta. - Küzdj, mégha tudod is, hogy semmi értelme.
Az ismerős akcentus áthatolt a félelmén, és rájött, hogy Dan az, aki foglyul ejtette! Járt az agya. Megint ugyanaz! Vonzódott hozzá, flörtölt vele, Dan pedig most meg fogja erőszakolni. A tehetetlensége elszállt. Nem engedheti, hogy még egyszer megtörténjen.
Kétségbeesett harcba kezdett a szabadságáért, rúgott, próbálta könyökét a férfiba mártani, de az erős volt, sokkal erősebb, mint ő, kötélizmokkal, melyeket sokéves testedzés formált. Dan becipelte az erdőbe, mintha nem lett volna nehezebb egy gyereknél. Próbált sikítani, de a férfi kezének szorítása könyörtelen volt a száján.
- Ez az. Remekül küzdesz, drágám. Meg kell, hogy dolgozzak érted.
Hátravetette a fejét Dan ölelésében és megpróbált kiáltani a tenyere alatt, de a férfi keményen fogta. Homályosan kivett maguk előtt egy kerek faépítményt, s amikor Dan közelebb vonszolta, látta, hogy egy szaletli.
- Megkapod - suttogta Dan. - Ahogy szereted. A fájdalmat, amire annyira vágysz. - Felvitte a lépcsőn, át a repkénnyel befuttatott oldalak között nyíló boltíves bejáraton. Még csak nem is lihegett.
- Tehetetlen leszel. Bármit csinálhatok veled, amit csak akarok, és nem fogsz tudni megállítani.
Dan behúzta a sötétségbe, és őt ugyanaz a rémület marcangolta, mint régen a fülledt, sötét bádograktárban. A férfi egyik kezét a szájára tapasztva, a másikkal a szoknyája alá nyúlva, a bugyija pántját kereste.
- Előbb ezt letépem.
A torka mélyéről feltörő borzalmas hangot elnyomta Dan tenyerének szorítása. Nem ezt akarta. Kérlek, istenem, ne hagyd, hogy megint megtörténjen. Ismét meghallotta az iszonyú suttogást a fülében.
- Talán inkább itt kellene kezdenem. Ezt akarod?
Dan elengedte Phoebe száját és megmarkolta a ruhája elejét. Egyetlen kemény rántással letépte.
Két dolog történt egyszerre. Phoebe ajkáról éles sikoly szakadt fel. A kéz pedig, ami a mellére simult, megfagyott.
- Val?
A férfi a mellét markolászta. A teste mozdulatlanná dermedt. Aztán úgy ugrott félre, mintha Phoebe radioaktív sugarakat bocsájtott volna ki magából.
Phoebe zokogni kezdett. Egy oszlopra szerelt sárga villanykörte borostyán fénye árasztotta el hirtelen a kis szaletli belsejét, megvilágítva kerti bútorokat, egy szizálszőnyeget és azt a döbbenetet, amivel a férfi nézett rá.
- Phoebe! Jézusom... Jézusom, Phoebe, sajnálom, én... én nem tudtam, hogy maga az. Én... Valnek kellett volna...
Phoebének vacogott a foga, és egész testében remegni kezdett. A ruhája szétnyílt, ahol a férfi eltépte, kivillant belőle a fél melle. Az anyagot karmolászta, miközben hátrált, arcán könnyek csorogtak.
- Phoebe... - Dan felé lódult.
Phoebe hátraugrott, eszeveszetten markolászva szakadt ruháját. - Ne érjen hozzám! - zokogta.
Dan megdermedt és felemelt kézzel hátralépett. - Nem akarom bántani. Megmagyarázom. Az egész egy tévedés. Nem tudtam, hogy maga az. Azt... azt hittem, hogy a volt feleségem. Itt találkozunk.
- És ettől jobban kéne éreznem magam? - Phoebe teste remegett, a mellkasa görcsösen rázkódott, miközben próbálta elfojtani zokogását.
Dan előrelépett, Phoebe megint hátrált. A férfi azonnal megállt. - Nem értheti.
- Maga gazember! Maga perverz disznó!
- Dan!
Phoebe megdermedt, mikor meghallotta a női hangot.
- Dan! Hol vagy?
Phoebét megkönnyebbülés árasztotta el, mikor rájött, hogy nincsenek többé egyedül. Aztán meglátta a könyörgést a férfi szemében és nézte, ahogy Dan az ajkára szorítja egyik ujját, arra kérve, hogy maradjon csendben.
- Ide! - kiáltotta Phoebe. - Ide!
Dan lehorgasztotta a fejét. - A rohadt életbe!
- Dan? - Egy egyszerű virágos vászonruhát viselő, karcsú, vonzó nő lépett a szaletlibe. - Hallottam egy...
Elakadt a hangja, mikor meglátta Phoebét. Danre villant a tekintete. - Mi folyik itt?
- Az a helyzet - mondta Dan gondterhelten -, hogy összetévesztettelek vele.
A nő végigmérte Phoebe szakadt ruháját és zilált frizuráját. Szeme elkerekedett a döbbenettől. - Ó, istenem.
Miközben Phoebében kezdett alábbhagyni a félelem, rájött, hogy valami olyasmi történik, amit nem ért.
- Sötét volt - mondta Dan a nőnek - és azt hittem, hogy te vagy az.
A nő a halántékára szorította az ujjait. - Tud titkot tartani?
- Titkot tartani, a pokolba is! Halálra rémült! Nem látod, mit tettem vele?
A nő hangja olyan rideg és hivatalos lett, hogy Phoebe azonnal meggyűlölte. - Ki ez?
- Phoebe Somerville - felelte Dan, nyilvánvalóan felismerve, hogy Phoebe nincs abban az állapotban, hogy maga válaszoljon.
- A Stars tulajdonosa?
- Személyesen. - Dan visszafordult Phoebéhez. - Valerie Calebow, Phoebe. A volt feleségem. És az Egyesült Államok Kongresszusának a tagja, de ennek ellenére bízhat benne. Valerie elmagyarázza, hogy nem akartam bántani, és hogy pontosan mibe sétált bele.
Valerie homlokára ráncokat húzott a kétségbeesés. - Dan, én aligha...
- Gyerünk! - csattant fel a férfi vérszomjas arckifejezéssel. - Phoebe most nincs abban az állapotban, hogy rám hallgasson.
Valerie gondosan megválogatta a szavait, az arca merev volt. - Miss Somerville, bár Dan és én elváltunk, továbbra is bizalmas viszonyt folytatunk. Mindketten vállalkozó szellemű szeretők vagyunk, és...
- Csak a magad nevében beszélj, Val! Engem kielégített volna egy dupla ágy és egy Johnny Mathis-zene.
- Engem hibáztatsz a történtekért?
- Nem - sóhajtotta Dan. - Az én hibám volt. Mindkettőtöknek szőke haja van és közel egyforma a magasságotok. Sötét volt.
- Dan és én megbeszéltük, hogy ma este itt találkozunk. Hivatalos összejövetelen vettem részt, ezért késtem egy kicsit. Sajnos, Miss Somerville, Dan összetévesztette magát velem.
Phoebe lassan kezdte kapisgálni, hogy mi történt, de csak bámult Valerie-re zavarodottan. - Azt akarja mondani, hogy arra vágyik, hogy így bánjon magával?
Valerie nem nézett a szemébe. - Azt hiszem, mennem kell. Sajnálom, hogy így megijedt. Remélem, megérti, milyen kényes ez az ügy. Mint megválasztott tisztségviselő, borzasztó kínos lenne nekem, ha kitudódna.
- Az isten szerelmére, Val...
Valerie a férfi felé pördült. - Pofa be, Dan! Véget vethet a karrieremnek. Ígéretet akarok, hogy nem fogja elmondani senkinek.
- Kinek mondanám el? - kérdezte Phoebe tehetetlenül. - Különben sem hinne nekem senki.
- Sajnálom. - Valerie feszélyezetten bólintott felé, aztán gyorsan elhagyta a szaletlit.
Phoebe nem akart egyedül maradni Dannel. Azonnal tudatára ébredt a férfi nyomasztó fizikai adottságainak, ing pólójának túl szűk ujját majd szétfeszítő izmainak. Összefogva magán a ruháját, elindult a szaletli indákkal befuttatott rácsozata között nyíló bejárata felé.
- Kérem, üljön le - mondta Dan halkan. - Megígérem, hogy nem megyek a közelébe, de beszélnünk kell.
- Maguknak ez csak játék, ugye? - suttogta Phoebe. - Ettől izgulnak fel.
- Igen.
- Nekem nem volt játék.
- Tudom. Sajnálom.
- Hogyan képesek ilyesmire?
- Ezt szereti.
- De miért?
- Erős asszony. Befolyásos. Néha elege lesz belőle, hogy mindig ő irányítson.
- Beteg, és maga is az!
- Ne ítélkezzen, Phoebe. Valerie nem beteg, és azzal, ami kettőnk között volt, ma estig nem ártottunk senkinek.
Phoebe megint remegni kezdett. - Meg akart... Mi lett volna, ha nem hagyja abba?
- Abbahagytam. Abban a pillanatban, ahogy megéreztem a... - Dan megköszörülte a torkát. - Valerie-nak egy kicsit kisebb a melle, mint magának.
A térde nem tartotta tovább Phoebét, és belerogyott a legközelebbi székbe. Dan óvatosan lépett oda hozzá, mintha attól félt volna, hogy megint sikítani kezd.
- Mit keresett itt?
Phoebe reszketve vett egy nagy levegőt. - Megérkezett Paul, nem sokkal azután, hogy maga elment. Elhoztam a videokazettát, amit akart. - Széttárta a kezét, mikor rájött, hogy elejtette.
- De mondtam Ronnak, hogy ne küldje át ma este.
- Arra gondoltam... nem voltam álmos, és... Mindegy, ostoba ötlet volt.
- De még mennyire.
- Megyek. - Phoebének sikerült felállnia a szék karfájára támaszkodva.
- Szüksége van pár percre, hogy megnyugodjon, mielőtt kocsiba ül. Megmondom, mi legyen. Nem ettem semmit a partin, és éhes vagyok. Hadd készítsek pár szendvicset. Mit szól hozzá?
Dan arckifejezésében volt valami kisfiús igyekezet, hogy a kedvére tegyen, ami enyhített Phoebe maradék félelmén, de a férfi túl nagy, túl erős volt, és ő még nem szedte össze magát azok után a pillanatok után, amikor a múlt megismételni látszott önmagát. - Jobb, ha megyek.
- Ugye fél egyedül maradni velem?
- Csak fáradt vagyok, ez minden.
- Fél.
- Teljesen tehetetlen voltam. Maga erős. El sem tudja képzelni, milyen érzés.
- Nem. De most már vége. Nem fogom bántani. Ugye tudja?
Phoebe lassan bólintott. Tudta, de akkor is nehezen nyugodott meg.
A férfi rámosolygott. - Tudom, miért akar hazarohanni. Fel akarja ébreszteni a kishúgát, hogy megint elverhesse.
Phoebe zavartan nézett rá. - Miről beszél?
- Mollynak és nekem volt egy érdekes beszélgetésünk ma este. De nem mondom el, miről, ha nem hagyja, hogy készítsek magának valami harapnivalót.
Phoebe látta Dan szemében a provokálást. Most edző volt, aki a bátorságát tesztelte, ahogy a játékosait szokta. Tudta, hogy Dan nem fogja bántani. Ha most elszalad, megáll valaha?
- Rendben. De csak rövid ideig maradok.
Nehéz volt megtenni az ismeretlen utat a sötétben. Egyszer megbotlott, de Dan nem fogta meg a karját, hogy segítsen, és Phoebe azon gondolkodott, vajon tudta-e, hogy összeomlott volna, ha hozzáér a sötétben.
Útközben Dan megpróbálta azzal nyugtatni, hogy a tanyaházról beszélt. - Tavaly vettem és újíttattam fel. Van egy gyümölcsös meg egy istálló, ahol tarthatok pár lovat, ha akarok. Százéves fák is nőnek a birtokon.
Elérték a tornácot. Dan lehajolt, hogy felvegye a videokazettát, amit Phoebe elejtett, aztán kinyitotta a bejárati ajtót és felkapcsolta a lámpát, mielőtt beengedte. Phoebe balra egy lépcsőt, jobbra egy boltíves átjárót látott, ami a ház oldalsó szárnyába vezetett. Követte rajta át a férfit egy tágas, rusztikus és barátságos helyiségbe.
A csupasz kövek a hosszú falon vajsárgán ragyogtak a lámpa fényében, amit Dan felkapcsolt. A helyiség egy kényelmes, kétszintes nappaliból és egy meghitt, a manzárdtető alatt barátságos padlástérrel rendelkező ódivatú konyhából állt. A kopott fenyőpadlón válogatott bútorok sorakoztak, köztük egy vadászzöld, sárgával és pirossal hangsúlyozott skótkockás gyapjúszövettel borított kanapé, puha, hatalmas fotelek és egy régi fenyőtálaló. Egy fa munkapad évtizedes, szerszámok ütötte vájatokkal és rovátkákkal dohányzóasztalként szolgált, és egy sakktáblát tartott egy kupac könyv mellett. Egy óriási kőkandalló párkányán vaskos fagyertyatartók, kőedények és számos antik fémpersely sereglett. Phoebe arra számított, hogy a férfi meztelen nőket ábrázoló márványszobrok között él, nem pedig ebben a kényelmes, vidéki mennyországban, mely teljesen olyan volt, mintha az illinoisi préri közepén állt volna.
Dan könnyű, kék pamutszövet inget nyújtott feléje. - Biztos szívesen felvenné. A konyha mellett van egy fürdőszoba.
Phoebe rájött, hogy még mindig a ruhája elejét markolássza. Elvette a férfitól az inget, és kiment a fürdőszobába. Amikor belenézett a tükörbe, látta, hogy a szeme nagy és sebezhető ablak minden titkára. Az ujjaival megigazította a frizuráját, egy zsebkendővel ledörzsölte elkenődött szemfestékét. Csak amikor úgy érezte, hogy megnyugodott, hagyta el a fürdőt.
Az ing, amit Dan adott, a combja közepéig ért, az ujját felhajtotta, miközben visszament a konyhába, ahol a férfi teljes kiőrlésű búzakenyeret és szendvicshúst vett elő a hűtőből.
- Marhasülteset?
- Én nem vagyok oda a marháért.
- Van itt szalámi, vagy pulykamell.
- Megteszi egy egyszerű sajtos.
- Grillezett sajttal? Nagyon jól csinálom.
Dan azon buzgólkodott, hogy a kedvében járjon, s Phoebe önkéntelenül elmosolyodott. - Rendben.
- Bort vagy sört kér? Van jeges teám is.
- A jeges teát elfogadom. - Phoebe helyet foglalt egy régi, lehajtható lapú vajdiófa asztalnál.
Dan mindkettőjüknek töltött egy pohárral, aztán hozzálátott a szendvicskészítéshez. Stephen Hawking Az idő rövid története című könyve hevert nyitva az asztalon. Phoebe kihasználta az adandó alkalmat, hogy visszaállítsa a normális kerékvágás látszatát kettejük között. - Nehéz olvasmány egy sportolónak.
- Ha hangosan olvasom, nem annyira.
Phoebe mosolygott.
Dan beledobta a szendvicseket egy vasserpenyőbe. - Érdekes könyv. Elgondolkodtató: kvarkok, gravitációs hullámok, fekete lyukak. Mindig szerettem a tudományt, amikor iskolába jártam.
- Azt hiszem, én megvárom a filmet. - Phoebe ivott egy korty jeges teát, és félretolta a könyvet. - Mondja el, mi volt Mollyval.
Dan a tűzhelynek támasztotta a csípőjét. - Klassz gyerek. A házban találkoztunk, amikor bementem telefonálni. Néhány hajmeresztő dolgot mesélt magáról.
- Például?
- Például, hogy fogolyként tartja a házban. Felbontja a leveleit, vizen és kenyéren tartja, amikor mérges rá. És veri?
- Micsoda? - Phoebe majdnem leverte a jeges teáját.
- Azt mondja, nem fáj.
Phoebe majd hanyatt vágódott. - Miért mondott ilyeneket?
- Nem nagyon kedveli magát.
- Tudom. Olyan, mint egy zsémbes vénlány. Nem tetszik neki, ahogy öltözködöm, nem nevet a vicceimen. Még Micit sem szereti.
- Józan ítélőképességre vall.
Phoebe metsző pillantást vetett a férfira.
Dan elmosolyodott. - Ami azt illeti, a kutyája szinte egész idő alatt a lábához bújva hevert, amíg beszélgettünk. Mintha régi barátok lettek volna.
- Azt nem hiszem.
- Nos, lehet, hogy tévedek.
- Tényleg azt mondta, hogy megütöttem?
- Igen. Meg azt, hogy maga nem gonosz, csak romlott. Egy bizonyos Rebeccához hasonlítja. Az első Mrs. De Winterhez.
- Rebeccához? - Phoebének kezdett derengeni, és megrázta a fejét. - Dosztojevszkijjel dicsekszik és közben Daphne du Maurier-t olvas. - Egy pillanatra eltöprengett. - Honnan tudja, hogy nem az igazat mondta? Mindig vernek gyerekeket a felnőttek.
- Phoebe, amikor maga ott állt a partvonalnál, majdnem elájult, valahányszor valaki egy kemény ütést kapott. Különben sincsenek gyilkos ösztönei. - Dan megfordította a szendvicseket. - Például. Javítson ki, ha tévednék, de úgy vélem, nem csak a rossz étvágya miatt utasította el Viktor sültjét aznap, amikor a konyhájában ettünk, nem is beszélve arról a jó szendvicshúsról, ami a hűtőmben van.
Ez az ember kétségtelenül túl sokat látott. - Nem egészséges annyi nitrát.
- Aha. Gyerünk, kedvesem, Dan papának elmondhatja a mocskos kis titkát. Ugye vegetáriánus?
- Sokan nem esznek húst - védekezett Phoebe.
- Igen, de a legtöbbjük világgá kürtöli. Maga egy szóval sem említette.
- Nem tartozik senkire. Egyszerűen csak szeretem a szabad artériákat, ennyi.
- Megint kerülgeti a forró kását, Phoebe. Az az érzésem, hogy az étkezési szokásainak semmi köze az artériáihoz.
- Nem tudom miről beszél.
- Mondja meg az igazat.
- Rendben. Szeretem az állatokat. Ez nem bűn! Már gyerekkoromban sem tudtam elviselni a gondolatát sem, hogy megegyem valamelyiküket.
- Miért titkolja ennyire?
- Nem akarom titkolni. Csak... Filozofikus értelemben nem vagyok igazi vegetáriánus. Nem hordok szőrmebundát, de tele van a szekrényem bőrcipőkkel és övekkel, és utálom azokat a szőrszálhasogató vitákat, amikbe az emberek megpróbálnak belekényszeríteni. A hallgatásom részben megszokás. A felügyelőtanárom a régi bentlakásos iskolámban sok borsot tört az orrom alá.
- Hogyhogy?
- Egyszer erőpróbát vívtunk egy disznósült miatt, amikor tizenegy éves voltam. Az lett a vége, hogy egész éjjel ott ültem a vacsoraasztalnál.
- S közben lefogadom, hogy Malackára gondolt.
- Honnan tudja?
- Elég nyilvánvaló, hogy nagy A. A. Milne-rajongó, drágám. - Dan tekintete melegen sugárzott a jókedvtől. Folytassa. Mi történt?
- A felügyelőtanár végül felhívta Bertöt. Apám ordított, de akkor sem tudtam megenni. Később a többiek mentettek meg. Felváltva ellopkodták maguknak a húsomat.
- Ez nem teljesen magyarázat arra, hogy miért titkolja még most is.
- A legtöbben úgy gondolják, hogy a vegetarianizmus különcség, és az én különcség-hányadosom elég magas, ami azt illeti.
- Azt hiszem, a futballjátékosokon kívül még soha ne találkoztam senkivel, aki ennyi energiát fektetett volna abba, hogy keménynek mutassa magát.
- Én kemény vagyok.
- Persze hogy az.
Dan vigyorgása zavarta. - Csak mert nem voltam olyan erős, hogy ellenálljak magának ma este, még nem jelenti azt, hogy nem vagyok kemény.
A férfi azonnal olyan megsebzettnek látszott, hogy Phoebe azt kívánta, bárcsak tartotta volna a száját.
- Tényleg nagyon sajnálom. Soha életemben nem bántottam még nőt. Nos, Valerie-t kivéve, de ő...
- Nem akarom hallani.
Dan kikapcsolta a gázt a serpenyő alatt, és az asztalhoz lépett. - Elmagyaráztam, mi történt, és minden lehetséges módon, amin tudtam, elnézést kértem. Elfogadja az őszinte bocsánatkérésemet, vagy ez be fogja árnyékolni minden találkozásunkat?
Dan tekintete tele volt aggodalommal, Phoebe pedig már-már leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy odabújjon hozzá és megkérje, csak szorítsa magához pár percre. - Elfogadom a bocsánatkérését.
- Ez őszinte elfogadás, vagy csak amolyan feminista duma, amikor a nő azt mondja, hogy megbocsát a férfinak, de aztán azon töri a fejét, hogyan okozzon neki lelkiismeret-furdalást?
- Valerie ezt csinálta?
- Drágám, minden nő, akivel dolgom volt, ezt csinálta.
Phoebe próbált visszabújni a régi szerepébe. - Az élet nem könnyű, ha az ember ellenállhatatlan az ellenkező nemnek.
- Maga csak tudja.
Amikor igyekezett volna visszavágni valamivel, Phoebének nem jutott eszébe semmi, és rádöbbent, hogy nem maradt semmilyen eszköze továbbjátszani azt a szerepet, amit magára osztott. - Már biztosan kész vannak a szendvicsek.
Dan visszament a tűzhelyhez, ahol egy lapáttal ellenőrizte a szendvicsek alját, aztán kivette őket a serpenyőből. Miután szépen megfelezte, visszatért az asztalhoz két barna agyagtányérral, és leült az egyik forgószékbe.
Néhány percig némán ettek. Végül Dan törte meg a csendet. - Nem akar beszélni a mai játékról?
- Nem igazán.
- Nem akarja megkérdőjelezni a dupla reverse-emet? A sportújságírók parázson járásra fognak kényszeríteni miatta.
- Mi az a dupla reverse?
Dan elvigyorodott. - Kezdek rájönni, hogy határozott előnyei is vannak annak, hogy magának dolgozom.
- Mert nem dédelgetek magamban titkos vágyat arra, hogy én legyek a csapat edzője?
Dan bólintott és harapott a szendvicsből.
- Soha. Bár komolyan hiszem, hogy jobban meg kellene nyitnia a támadóvonalat, és Reynolds helyett Bryzskive kezdeni.
A férfi rámeredt, ő pedig elmosolyodott. - Bert néhány cimborája megtalált a páholyban.
Dan visszamosolygott. - A riporterek mérgesek voltak, hogy nem jelent meg a meccs utáni sajtótájékoztatón. A emberek kíváncsiak magára.
- És ez csak maradjon is így. Láttam néhány meccs utáni interjút. Az ember kell hogy konyítson valamit a futballhoz, hogy válaszolni tudjon a kérdésekre.
- Előbb-utóbb szóba kell állnia a sajtóval. Ronald majd átsegíti rajta.
Phoebének eszébe jutott, hogy Dan még mindig azt hiszi hogy az ügyvezető igazgató és ő intim viszonyban vannak. - Ne legyen olyan kritikus vele szemben. Remek munkát végez, én pedig nem tudnám nélküle megállni a helyem.
- Valóban?
- Csodálatos ember.
Dan feszülten fürkészte, miközben felkapott egy papírszalvétát és megtörölte a száját. - Annak kell lennie. E olyan nőnek mint maga, van miből válogatnia.
Phoebe vállat vont, és egykedvűen majszolta a szendvicsét.
- A fenébe! Úgy ül itt, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Jesszus, kösz.
Dan gombóccá gyűrte a szalvétát és eldobta. - Ne bírom elviselni a gondolatot, hogy én tettem ezt magával? Hova lett magából a kurázsi, Phoebe? Hol van az a nő, aki kicsalta tőlem, hogy visszavegyem Ronaldot ügyvezető igazgatónak?
Phoebe megdermedt. - Nem tudom, miről beszél.
- A fenét nem tudja. Rászedett. Pár napba beletelt, mire rájöttem az ügyes kis húzására. Felültettek Ronalddal. Meggyőzött, hogy maguk ketten szeretők.
Phoebe megkönnyebbülten látta, hogy Dant inkább zavarta a dolog, mint dühítette, és óvatosan fogalmazott. - Miért olyan hihetetlen? Ron nagyon vonzó férfi.
- Ha maga mondja, elhiszem. De akkor sem szeretők.
- Honnan tudja?
- Csak tudom, és kész. Látom, hogyan viselkedik vele, amikor azt hiszi, figyelem: legelteti rajta a szemét, az alsó ajkát harapdálja, enyelegve beszél hozzá.
- Nem így viselkednek a nők a szeretőikkel?
- Pont ez az. Maga ugyanígy viselkedik a portással is.
- Nem.
- Szinte minden férfival, aki az útjába kerül.
- És akkor mi van?
- Csak velem nem. - Dan nézte, ahogy Phoebe eltolja a maradék szendvicsét. - Próbál kínozni azzal a férfifaló testével, de nem tud sokáig színlelni, és már csak azon kapom magam, hogy a földet bámulja vagy a körmével játszik. - Hátradőlt. - Nem kerülte el a figyelmemet, hogy mindenki előtt kidülleszti a mellét, akin nadrág van, de én az utóbbi időben két mondatot sem tudok váltani magával anélkül, hogy be ne húzza a nyakát. Miért?
- Túl élénk a fantáziája.
- Nem hiszem.
Phoebe felállt. - Késő van. Mennem kell.
Dan is felállt, megkerülte az asztalt és most először a szaletliben történt események után, megérintette. Megkönnyebbült, amikor Phoebének nem rándult meg az arca, de a gyomra ettől még összeugrott amiatt, amit tett.
Ahogy Phoebe ott állt előtt régi kék ingében, egyszerre volt gyönyörű és törékeny, és Dan nem emlékezett rá, hogy találkozott volna még egy ilyen ellentmondásos nővel. Nem akarta megkedvelni, de egyre nehezebb volt. Megfogta a vállát. - Még mindig fél tőlem?
- Dehogy.
Lehet, hogy nem félt, de idegesnek ideges volt, és Dan lelkiismerete ezt nem tűrhette. Leengedte a kezét és nagyon gyengéden dörzsölni kezdte Phoebe karját a puha pamutszöveten át. - Szerintem fél. Halálra van rémülve, hogy kibújik belőlem a ferde hajlamú vadállat és megint magára támadok.
- Nem.
- Biztos?
- Persze hogy biztos.
- Bizonyítsa be!
- Mit javasol, hogyan?
Dan nem tudta, milyen ördög bújt belé; csak azt, hogy Phoebe mosolygott az ingerkedésén, s neki tetszett, hogy szeme sarkában összefutottak tőle a ráncok. Ő is felvette pajkos mosolyát és az állára mutatott. - Adjon egy csókot. Ide. Egy pajtási kis puszit, mint egyik barát a másiknak.
- Ne legyen nevetséges!
Phoebe szeme tágra nyílt, Dan pedig nem tudott ellen állni neki, hogy tovább ne incselkedjen, bár nem egészen incselkedés volt ez, hiszen folyamatosan az járt a fejében, milyen érzés lenne ezt a hihetetlen testet magához szorítania, ami tekintve az előbbi vitájukat, nem vetett rá jó fényt.
- Ugyan már. Nem meri? Nem egészségtelen, lelki dologról van szó. Csak egy baráti kis pusziról az arcomra.
- Nem akarom megcsókolni.
Dan észrevette, hogy Phoebe pár másodperccel többet várt a tiltakozással, és aranyló barna szeme éppolyan lágy volt, mint az ajka. Elment a kedve az incselkedéstől, a hangja rekedtté vált. - Hazudik. Ennyi forróság nem áradhat csupán egyikünkből.
Lehajtotta a fejét, s a következő pillanatban már csak arra eszmélt, hogy Phoebe nyakát cirógatja, a füle mögötti puha pontot keresve. Nem ölelte át, de Phoebe mellbimbója a mellkasához ért.
Hallotta, hogy felsóhajt. - Nem is kedveljük egymást.
- Nem kell, hogy kedveljük egymást, drágám. Ez nem egy tartós kapcsolat. Állati vonzalom. - Megcsókolta Phoebe szépségpöttyét a szeme sarkában. - És nagyon jó. Jó érezni magát.
Phoebe felnyögött és hozzásimult. Dan megfogta a karját, s a csókjai lefelé vándoroltak, míg rá nem talált Phoebe ajkára.
Puha volt, se nem szétnyílt, se nem zárt, csak lágy és épp optimális. Phoebének jó volt az íze, jó volt az illata, babahintőpor és virág. Buja tizenhat évesnek érezte magát, és ahogy végigrajzolta nyelvével Phoebe telt alsó ajkát, emlékezette magát, hogy évekkel ezelőtt kinőtt az ilyen fajta nőkből. A teste, sajnos úgy tűnt, elfelejtette.
Elmélyítette a csókot, mondván magában, hogy lehet, hogy kezdte megkedvelni Phoebét, de tisztelni nem tiszteli, nem bízik benne, és ha nem foghatja meg hamarosan a mellét, eszét veszti. Csakhogy azok után, ami a szaletliben történt, nem siethet, pedig, Jézus, teljesen az őrületbe kergeti.
Phoebe hozzábújt és halkan nyöszörgött, ami olyan volt, mintha whiskyt kapott volna vénás injekcióban. Elfelejtette, hogy nem szabad kapkodnia. Mindenről megfeledkezett ezen a kis forróvérű, lágy, gyere-a-papához testű, meg-kell-zabálni bébin kívül.
Phoebe ajka szétnyílt, Dan behatolt meleg szájába, de többet akart. Magához szorította, érezte, ahogy Phoebe tejszínhab melle szétterül a mellkasán, és hogy rakéták robbannak fel a fejében. Aztán egyik kezét a legédesebben gömbölyödő gyönyörű fenékre simította, amit életben valaha fogott, és mélyebbre tolakodott a nyelvével, de még ez sem volt elég, mert Phoebe mellbimbója köré akarta tekerni, becsúsztatni a lába közé és kinyalni belőle az édes nedvet. Izgatott volt és tébolyodott, kezével bejárta Phoebe egész testét. Őrületét továbbszították azok a torokhangú nyögdécselések, amiket Phoebe hallatott, és a szenvedélyes mozdulatok, amiket tett.
Azt akarta, hogy Phoebe megérintse. Akarta térdepelve, háton fekve, lovagolva, széttett lábbal, mindenhogy, ahogy hozzáférhetett, itt, ahol a testükből kicsapó forróságtól meggyulladtak volna a padlódeszkák, ők pedig lezuhantak volna a föld tüzes közepébe.
Érezte, hogy Phoebe vadsága méltó párja az övének, ahogy dühöngő keze a karjába váj, ahogy csípője hozzányomul, lökődik, dörgölőzik. Ugyanolyan őrült volt, mint ő, és pont olyan sóvár. S azok a hangok, szinte a félelem hangjai, szinte...
Megdermedt, mikor rájött, hogy Phoebe szabadulni akar tőle, és ő az akarata ellenére nem engedi.
- Az isten verje meg! - Ellökte magát, sietségében felborítva egy széket.
Phoebe ajka duzzadt és sebes volt a csóktól. Mellkasa zihált, a haja kócos volt, mintha Dan beletúrt volna, amit lehet, hogy megtett, mert már nem tudta, mit csinált. Ahogy belenézett Phoebe űzött tekintetébe, görcsbe rándult a gyomra. Sok nővel volt már, de ez volt az első alkalom, amikor nem tudta megkülönböztetni az igent a nemtől. A vádtól a mandulavágású szempárban úgy érezte magát, mint egy bűnöző, és ez nem volt rendjén, mert mindketten akarták.
- A fenébe is, nem fogok megint bocsánatot kérni! - kiabálta. - Ha nem akarta, hogy megcsókoljam, csak nemet kellett volna mondania!
Ahelyett, hogy vitatkozott volna, Phoebe felemelte a kezét, tehetetlenül, amitől Dan a világ legdurvább gazemberének érezte magát. - Sajnálom - suttogta.
- Phoebe...
Phoebe fogta a táskáját és kirohant a konyhából, a házból, két lángra gyúlt test veszélyes forróságából.




11.

Phoebe kábának és levertnek érezte magát, miközben az első csésze reggeli kávéját kortyolgatta. Lassan ringatózva a székében, az üres edzőpályát bámulta irodája ablakán át. Hétfő volt, „itt feldagadt, ott le horzsolódott” nap, amikor a játékosok megismerték az osztályzatukat, amiket az edzőktől kaptak a meccs alatt nyújtott teljesítményükre, orvosi vizsgálatokon estek át és filmeket néztek. Csak szerdán edzettek legközelebb, Phoebe pedig örült, hogy nem kell egész nap Dant néznie, ahogy pólóban és rövidnadrágban rohangál fel-alá az oldalvonalon, kiabálva, ordítozva, az írótábláját csapkodva, mintha puszta akaraterejével dicsőségre vezetné a futballcsapatát.
Miért hagyta, hogy a férfi tegnap este megcsókolja, amikor tudta, hogy nem eléggé igazi nő ahhoz, hogy végigcsinálja? Nem hibáztatta Dant, amiért dühös lett; mindketten tudták, hogy önként ment a karjába. Mikor azonban meghallotta forró, ráspolyos lélegzetét, amikor megérezte az erejét, amikor rájött, hogy nem tudja irányítani, pánikba esett.
Lenézett a testre, ami önmaga meghazudtolása volt. Ha a külseje illett volna a bensőjéhez, lapos mellű, cingár, nedvességhiánytól zsémbes nő lett volna. Mire volt jó a gömbölyű csípő és a telt kebel, ha nem tudta elviselni, hogy egy férfi megsimogassa, ha nem tudott gyermeket hozni a világra vagy táplálni egy új életet?
Már nem akart így élni. Vissza akart menni azelőttre, mielőtt a félelem úrrá lett rajta, amikor Dan csókja friss vért pumpált a testébe. Vissza akart menni azokhoz a pillanatokhoz, amikor ismét fiatalnak és végtelenül nőiesnek érezte magát.
Kopogtatást hallott, s az irodája ajtaja kinyílt. - Ne izgasd fel magad, Phoebe. - Ron egy halom újsággal a kezében átvágott a szőnyegen.
- Rosszul kezdődik.
- Nos, ami azt illeti... nézőpont kérdése. - Ron szétterítette előtte az újságokat.
- Jaj, ne.
Színes fotók csillogtak Phoebéről rikító rózsaszín autómosó ruhájában és strasszos napszemüvegében az újságok lapjain, amiket a férfi eléterített. Az egyik képen a szájára tapasztja ökölbe szorított kezét. A másikon csípőre tett kézzel, kidüllesztett mellel áll, mint egy második világháborús címlaplány. A legtöbbjükön azonban Bobby Tom Denton-nal csókolózik.
- Ez a főcím a kedvencem. - Ron az egyik újságra mutatott.

A STARS TULAJDONOSA MEGADTA A KEZDŐLÖKÉST

- Bár ennek az írójában egy költő veszett el.

BOBBY BARÁTKOZIK BOMBA BABÁVAL

Phoebe felnyögött. - Bolondot csinálnak belőlem.
- Így is fel lehet fogni. Másrészről...
- Növelik a jegyeladást. - Már nem okozott neki nehézséget Ron gondolataiban olvasni.
A férfi leült vele szemben. - Phoebe, nem vagyok meggyőződve róla, hogy átlátod, milyen gyászosak a pénzügyi kilátásaink. Ez a nyilvánosság meg fogja tölteni az üres helyeket, és nekünk mindent el kell követnünk, hogy azonnali bevételre tegyünk szert. Az a rettenetes stadionszerződés...
- Folyamatosan ezt a stadionszerződést emlegeted. Talán be kéne avatnod.
- Azt hiszem, kezdem az elején. - Ron gondterheltnek látszott. - Azt tudod, hogy a tisztán családi tulajdonú futballcsapatok ideje lejárt?
- Mennyien maradtak?
- Csak ketten. A Pittsburgh Steelers, amelynek a Rooney család a tulajdonosa, és a Phoenix Cardinals, amelynek Bidwellék. A futball egyszerűen túl drága lett az egycsaládos tulajdonláshoz. Tim Mara pénzzé tette a Giants felét a nyolcvanas évek végén, a McCaskey-k is megszabadultak a Bears egy részétől, és persze Bert is eladta a Stars tizenöt százalékát a cimboráinak.
- Ők azok, akik folyamatosan olyan üzeneteket hagynak a telefonomon, amikre nem válaszolok?
- Pontosan. A testületi tulajdon pillanatnyilag ellenkezik a liga szabályzatával, de ez az, ami felé valószínűleg mi is tartunk. Hogyan versenyezhetne például a Green Bay Packers, ami egy köztulajdonban lévő csapat, azokkal az ingatlanbárókkal, olaj- és gázmogulokkal, autógyárosokkal, akik pénzt pumpálnak a Chiefsbe, a Cowboyokba, a Lions-ba, a Saintsbe és az összes többibe? - Ron megrázta a fejét. - A csapatoknak csillagászati összegű kiadásaik vannak, és csak korlátozott lehetőségeik a bevéltelszerzésre: televíziós csatornákkal való szerződések, jegyeladás, licencmegállapodások, stadionszerződések. Egy centet sem kapunk a sportarénában eladott ételek és italok árából. Egy petákot sem látunk a reklámokból, a bérleti díjunk eget verő, és fizetnünk kell a saját biztonsági szolgálatunkért, csakúgy mint a takarítószemélyzetünkért.
- Hogy engedhette meg Bert, hogy ez megtörténjen?
- Hagyta, hogy a szíve döntsön az esze helyett. A nyolcvanas évek elején, amikor megszerezhető lett a Stars-franchise, Bert annyira meg akarta venni, hogy nem volt elég kemény a sportaréna mögött álló üzletemberek konzorciumával. Továbbá számított rá, hogy fenyegetéssel és egy kis erőfitogtatással majd ki tudja kényszeríteni a szerződés újratárgyalását.
- Nyilvánvalóan tévedett.
- Az arénát birtokló konzorcium vezetője Jason Keane. Kemény üzletember.
- Hallottam róla. Sok manhattani klubban feltűnik.
- Ne tévesszen meg, hogy egy playboy hírében áll. Keane okos, és nem áll szándékában elveszíteni az aranytojást tojó Starst. A szerződést idén decemberben kell megújítani, és eddig nem jutottunk közelebb hozzá, hogy a feltételeken javítsunk.
Phoebe az asztalra könyökölt, egyik kezével végigszántott a haján, hátrasimítva az arcából. A Stars elvesztette az utolsó három bemutató mérkőzését csakúgy, mint a szezonnyitót, így nem sok esélye volt a csapatnak, hogy bejusson az AFC bajnoki döntőjébe. Minden sportújságíró azt jósolta, hogy idén is a Portland Sabers fogja vívni a Super Bowlt, és nem kerülte el a figyelmét, hogy a Sabers 25-10-re megnyerte a szezonnyitó meccsét a Buffalo Bills ellen.
A stadionszerződés Reed problémája lesz, semmi oka nem volt rá, hogy időt vesztegessen rá, azt az ellenállhatatlan vágyat kivéve, hogy megvalósítson valamit, amit az apja nem tudott. De hogyan akart orvosolni egy olyan helyzetet, amit még Bert sem tudott, ha nem is ért hozzá?
Reed azóta az este óta, amikor meglátogatta, többször is hívta. Még virágot is küldött a szezonnyitó előtt. Valahányszor beszéltek, kötelességtudóan udvarias volt, bár nem örült a kétéves szerződésnek, amit Phoebe Ronnal aláírt. Phoebe tudta, hogy Reed attól fél, tönkre fogja tenni a csapatot, mielőtt átvehetné. Soha nem értené meg, hogy ha lett is volna benne szándék arra, hogy megbosszulja Reed gyermekkori durvaságait, a vágy, hogy több legyen annál a bábnál, mint amit az apja elképzelt, elnyomta azt.
A számítógépre pillantott, mely tétlenül állt az íróasztala sarkán. - Tudnál szerezni valakit, aki megtanít kezelni?
- Meg akarod tanulni, hogyan kell kezelni a számítógépet?
- Miért ne? Bármit szívesen kipróbálok, ami nem hizlal. Különben is, jó móka lesz újra használni az agyamat.
- Küldök valakit. - Ron felállt. - Biztos vagy benne, Phoebe, hogy nem akarsz átköltözni Bert irodájába? Lelkiismeret-furdalásom van, hogy az egészet én használom.
- Neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem.
Miután Ron elment, körülnézett a kékesszürke falakon, a fém íróasztalon és a futballrelikviákon. Úgy döntött, nem lesz itt olyan sokáig, hogy a maga képére formálja Ron régi irodáját a személyes tárgyaival. A célszerű bútorok éles kontrasztot alkottak azzal a lusxuslakással, ahová Mollyval beköltöztek. Bert egyik szeretője nyilvánvalóan jó ízléssel volt megáldva a lakberendezést illetően, ha a férfiak terén nem is.
Peg Kowalszki, Bert régi házvezetőnője felügyelte Phoebe és Molly ruháinak és személyes tárgyainak az átszállítását. Az ötvenes éveinek végén járt, belefáradt abba, hogy egy nagy házat vezessen, és azonnal beleegyezett, hogy segítsen a takarításban, a mosásban és a bevásárlásban, valamint vigyázzon Mollyra esténként, ha Phoebének el kell hagynia a várost.
Molly nem sok érdeklődést mutatott a költözés iránt. Phoebe bevásárlókörútra invitálta, hogy feldobják reménytelenül szürke ruhatárát, mielőtt szerdán megkezdi az iskolát, de még azt is visszautasította. Úgy döntött, nincs értelme Mollyt szembesíteni a hazugságokkal, amiket Dan-nek mondott. Csak olaj lett volna a tűzre.
Jelentéseket kellett olvasnia, visszahívni azokat, akik keresték, de csak visszapördült a székében az ablak felé, hogy kifelé bámuljon. Olyan régóta játszott már a férfiakkal, hogy fogalma sem volt, hogyan tudassa valakivel, ha őszintén vonzódott hozzá. Zavarodottságába és szomorúságába sajnálkozás vegyült. Ha lenne annyira igazi nő, hogy hagyja, hogy Dan Calebow szeretkezzen vele, talán meggyógyult volna.

Dan látta, hogy Valerie gyanakvóan méregeti, miközben belépett az irodájába, amit volt felesége egy gránitból és üvegből épült kereskedelmi központjában tartott fenn Oak Brookban. Valerie a rózsaszínű, durva szövésű vászonnal kárpitozott székek egyikére mutatott, amik a kis tárgyalóasztalt vették körül.
- Kávét?
- Nem, kösz.
Dan leült, majd hátratolta a széket forgó kerekein, hogy kinyújthassa a lábát. Ahogy Valerie felállt az íróasztalától és odasétált hozzá, Dan szemügyre vette konzervatív, sötétkék hivatali kosztümjét és állig begombolt fehér selyemblúzát. Valerie-t ismerve alatta biztosan tangát viselt.
- Hallom vasárnap megint kikaptatok - mondta Valerie, miközben leült melléje. - Sajnálom.
- Megesik. - Dan jól akarta csinálni, ezért közölte Valerie-vel, hogy beszélniük kell, és meghívta vacsorázni a Gordonba az üzleti negyedben, Valerie kedvenc éttermébe. Amikor a volt felesége visszautasította és megkérte, hogy inkább jöjjön az irodájába, Dan rájött, hogy Valerie sejti, mit forgat a fejében, és túl akar lenni rajta.
Valerie felkapott egy cigarettásdobozt a tárgyalóasztal közepéről. - Ijesztő volt az a tegnap esti jelenet a házadban. Remélem, tartja a száját.
- Valószínűleg.
Valerie cinikusan mosolygott. - Lepergett előttem az életem, amikor rájöttem, mi történt.
- Szerintem az övé is, amikor bevonszoltam az erdőbe. Veled ellentétben ő nem tudta, hogy nem fogom bántani.
- Sikerült megnyugtatnod?
- Beszélgettünk.
Valerie nagyot szívott a cigarettából, amit épp meggyújtott, és megtette az első nem túl finom próbálkozást. - Keresztbe tett neki, ha azt tervezted, hogy elcsábítod.
- Hidd el, Val, az egyetlen tervem Phoebével kapcsolatban, hogy olyan messzire elkerüljem, amennyire csak tudom.
Komolyan is gondolta. Dühös volt magára, amiért hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Soha nem kellett volna megcsókolnia, és megígérte, hogy többé nem ragadtatja így el magát. Végre tisztába jött vele, mi a fontos a számára.
Val bizalmatlanul méregette. - Akkor mi ez az egész?
Dan tudta, hogy Valerie-nek nem fog tetszeni, amit mondani akar, ezért gyengéden beszélt. - Találkoztam valakivel.
Valerie higgadt maradt, Dannek ezt a javára kellett írnia és ha nem ismerte volna jobban, azt hitte volna, hogy hidegen hagyja a hír. - Ismerem?
- Nem. Óvónő. - Val nem értené meg, ha elmondaná neki, hogy még rendes randira sem hívta Sharont, de a tegnap esti incidens után tudta, hogy nem játszhat tovább szexuális játékokat a volt feleségével, amikor készen áll, hogy komoly udvarlásba kezdjen.
- Mióta találkozgattok az óvónővel? - Valerie gyorsan dühösen szippantott a cigarettából.
- Nem régóta.
- És természetesen ő minden, ami én nem vagyok. - Valerie szája megfeszült, miközben elnyomta a cigarettája a hamutartóban.
Hatalmas egója volt, és általában nem engedett az ingerültségnek, ám Dan tudta, hogy most megbántotta. - Biztos, hogy nem olyan okos, mint te, Valerie. És nem is olyan szexis. De a helyzet az, hogy nagyon ért a gyerekekhez.
- Értem. Kiállta a tyúkanyó próbádat. - Ragyogó, kemény mosolyt vetett a férfira. - Igazság szerint örülök, Dan, hogy felhoztad, mert én is ugyanerről szerettem volna beszélni veled.
- Mire célzol?
- Nem tudom betartani a megállapodásunkat.
Dan meglepődést színlelt. - Fel akarod bontani?
- Sajnálom, de igen. Csak nem tudtam, hogyan mondjam meg, hogy ne bántsalak vele.
Dan felugrott és adta a felháborodottat, amit tudta, hogy Valerie hallani akar tőle. - Ki az? Van egy másik férfi az életedben, Val?
- Elkerülhetetlen volt, Dan. Úgyhogy ne csinálj jelenetet.
Dan lenézett. Még egy kicsit erőszakoskodott. - A fenébe, Valerie, te aztán tudod, hogyan kell helyre tenni az embert. Nem is értem, miért próbáltam meg, hogy az enyém legyen az utolsó szó. Idejövök, hogy szakítsak veled, és te egész idő alatt arra készültél, hogy kidobj.
Valerie gyanakodva nézett rá, próbált rájönni, hogy Dan átveri-e, de a férfi ugyanolyan komoly képet vágott, mint a vasárnapi meccs utáni interjún, amikor arról beszélt, milyen jól játszott a Broncos, és milyen átkozottul megérdemelték, hogy nyerjenek.
Valerie a tenyerével a tárgyalóasztalra csapott egyet és felállt. - Akkor hát, azt hiszem, nincs miről beszélnünk.
- Azt hiszem, nincs.
Ahogy Dan lenézett rá, inkább a szép dolgok jutottak az eszébe, mint a rosszak. A legtöbb az ágyban történt, de úgy gondolta, sok elvált házaspár még ennyit sem mondhat el magáról. Nem tudta, ki mozdult elsőként, de a következő pillanatban egymást ölelték.
- Vigyázz magadra, hallod? - mondta.
- Sok szerencsét az életben - suttogta Valerie.
Húsz perc múlva, amikor megállt a Sunny Days Óvoda parkolójában, már nem Valerie-ra gondolt. Összeráncolt homlokkal bámult a visszapillantó tükörbe. A szürke kis busz, ami követte, ugyanaz a kocsi volt, amit a múlt héten többször is észrevett maga mögött. Be volt horpadva jobb oldalon a lökhárítója. Ha egy riporter jár a nyomában minek ez az akciójelenet? Próbálta kivenni a sofőrt, miközben a kisbusz elhajtott az óvoda bejárata mellett, de az ablakok színezettek voltak.
Vállat vont, s leparkolt a Ferrarijával, besétált az alacsony kőépületbe, és elmosolyodott, amikor megrohanta az óvodai zajok: visítozó nevetés, hamis éneklés, székcsikorgás. Fél óra múlva Wheatonban kellett volna lennie, hogy egy Rotary-ebéden mondjon beszédet, de nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy pár percre be ne ugorjon. Talán tisztázza benne a zavarodottságot, amit a Phoebével tegnap este történtek okoztak.
Sharon csoportjának az ajtaja nyitva állt, és ahogy benézett, csak úgy dagadt a mellkasa. Süteményt sütöttek! Ő helyben kész volt térdre ereszkedni és megkérni a kezét. Mit meg nem adott volna azért gyerekkorában, hogy együtt süssön az anyjával. Őt azonban sajnos túlságosan lefoglalt az ivás. Nem mintha hibáztatta volna. Egy olyan gazemberrel együttélni, mint az apja, bárkit alkoholizmusba kergette volna.
Sharon felnézett a hatalmas keverőtálból és elejtette fakanalat, amit a kezében tartott, mikor meglátta. Arca elöntötte a pír. Dan elmosolyodott, mikor szemügyre vette a lányt.
Sharon göndör, vörös haja lisztes volt, arcát kék ételfesték pettyezte. Ha Dané lett volna a Cosmopolitan magazin, a címlapra tette volna, így, ahogy volt. Számára Sharon a manócska arcával és a szeplős orrával sokkal csábítóbb volt, mint azok a flitterekben és spandexban járó, nagymellű szőkék.
Phoebe Somerville képe villant fel előtte, de félrelökte. Nem hagyja, hogy a testi vágy meggátolja abban, hogy megtalálja gyermekei anyját.
Sharon a fakanál után tapogatózott, amit elejtett. - Ó... Hello. Jöjjön be.
Dannek hízelgett az idegessége. Jó volt olyan nővel lenni, aki nem volt hozzászokva egy olyan férfihoz, mint ő. - Csak beugrottam pár percre, hogy megnézzem, hogy boldogul az én Robert barátom a törött karjával.
- Robert, valaki téged keres.
Pólót és rövidnadrágot viselő, aranyos fekete kisfiú szaladt oda, hogy megmutassa a gipszét. Dan megcsodálta az aláírásokat, köztük a sajátját, ami erősen megkopott.
- Ismered Michaelt? - kérdezte végül a gyerek.
Egy olyan városban, mint Chicago, nem volt kétség, melyik Michaelre gondol, még ha a kérdés egy négyévestől jött is.
- Persze. Néha kosarazunk egyet náluk.
- Fogadni mernék, hogy laposra veri.
- Nem. Fél tőlem.
- Michael nem fél senkitől - mondta a kisfiú komolyan. Ennyit arról, ha az ember megpróbál Jordannel viccelni még a visszavonulása után is. - Igazad van. Laposra ver.
Robert az asztalhoz vezette Dant, hogy dicsekedjen a süteményeivel, és kisvártatva más gyerekek is igényt tartottak a figyelmére. Olyan aranyosak voltak, hogy nem tudott betelni velük. Mulattatták, talán mert sok olyan dolgot szeretett, amit ők: süteményt enni, rajzfilmet nézni a tévében, rendetlenséget csinálni. Bár tudta, hogy késésben van, nem akaródzott elindulnia.
Sharon közben kiborított egy mérőpohárnyi cukrot, és épp az imént ejtett el egy tojást. Dan fogott egy papírtörlőt, hogy segítsen neki feltakarítani, és látta, hogy Sharon megint elpirul. Szerette göndör, vörös haját és azt, ahogy mindenfelé repkednek a tincsei.
- Úgy látszik, lyukas kezű vagyok ma - dadogta Sharon.
- Ez azok közé a szavak közé tartozik, amiket egy irányító előtt nem szabad kiejteni. Még ha visszavonult, akkor sem.
Kellett pár másodperc, míg leesett Sharonnak, de aztán elmosolyodott.
- Ételfesték van az arcán.
- Olyan rendetlen vagyok. - Sharon lehajtotta a fejét és megtörölte az arcát a vállával, aminek az lett a vége, hogy az ételfesték most már nem egy, hanem két helyen volt rajta. - Őszintén szólva, nem mindig így nézek ki.
- Ne szabadkozzon. Remekül fest.
- Ethan elvette a cukorreszelékemet - jajveszékelt egy kislány.
Sharon azonnal a gyerekhez fordult, aki maszatos ujjaival a nadrágját rángatta. Ez volt a másik, amit Dan szeretet benne. Akkor is elsőbbséget élveztek nála a gyerekek, ha egy felnőttel beszélgetett. Elismeréssel nézte, ahogy Sharon kieszközölt egy olyan megegyezést, ami egy diplomatának is a becsületére vált volna.
- Hasznát vennék a Közel-Keleten.
Sharon elmosolyodott. - Azt hiszem, maradok a cukorreszeléknél.
Dan az órájára nézett. - Mennem kell. Már öt perce beszélnem kellene. Pillanatnyilag nagyon be vagyok táblázva, de ha lesz egy kis szabadidőm, elmehetnénk vacsorázni. Szereti az olasz konyhát?
Sharon ismét elvörösödött. - I... igen, az olasz konyha remek.
- Helyes. Majd hívom.
- Rendben. - Sharon mintha kissé döbbentnek tűn volna. Dan hirtelen ötlettől vezérelve előrehajolt és egy gyors csókot nyomott a szájára. Kifelé a parkolóba az ajkát nyalogatva mosolygott. Lehet, hogy csak képzelte, de mintha vaníliát érzett volna.



12.

Phoebe szombat este fél kilenckor összetalálkozott Bobby Tom Dentonnal a szálloda előcsarnokában. Bár ő csak most érkezett Portlandbe egy kereskedelmi járattal az O’Hare-ről, a Stars már délben itt volt, mert az NFL szabályzata szerint a vendégcsapatnak huszonnégy órával a kezdőrúgás előtt abban a városban kellett lennie, ahol a meccset játszották. Phoebe korábban megnézte a programot, és tudta, hogy a játékosok este nyolcig megbeszélésen voltak, most pedig tizenegyig, a takarodóig, azt csinálnak, amit akarnak.
- Hé, Miss Somerville. - Nyolcmillió dolláros embere majdnem olyan széles mosolyt vetett rá, mint amilyen széles a Stetson kalapja volt a fején. Stílusosan koptatott és kiszaggatott farmerje rátapadt izmos lábára, kígyóbőr cowboycsizmája tökéletesen volt betörve, hogy se túl új, se túl elnyűtt benyomást ne keltsen. Viktor le lett volna nyűgözve.
- Aggódtam, hogy nem jön el - mondta Bobby Tom.
- Mondtam, hogy eljövök.
Bobby Tom hüvelykujjával hátratolta a kalapja karimáját. - Ugye ott lesz az oldalvonal mellett az első negyedben?
Phoebe a szája sarkát harapdálta. - Tulajdonképpen átgondoltam a dolgot, Bobby Tom.
- Itt álljunk meg. Látom, hogy komolyan el kell beszélgetnünk egymással. - A férfi megfogta a karját péklapát kezével, és gyengéden a bár felé irányította. Phoebe tiltakozhatott volna, de nem szívesen nézett elébe az estének egy idegen hotelszobában, ráadásul úgy, hogy még Mici sem volt vele, hogy ne legyen egyedül.
A hotel bárja szinte üres volt, s ők letelepedtek egy kis bokszban a sarokban, ahol Bobby Tom sört rendelt. - Maga olyan fehérboros típus - mondta. - Mit szólna egy különleges chardonnay-hoz?
Phoebe szívesen ivott volna chardonnay-t, de nem volt biztos benne, hogy tetszett neki a „fehérboros típusú” besorolás, ezért margaritát kért. A pincérnő, aki mohó szemekkel nézte Bobby Tomot, elment, hogy leadja a rendelésüket.
- Szabad inni a meccs előtti este?
- Szinte bármit szabad, amíg másnap mindent beleadunk a mérkőzésbe. Az ivás és a takarodó az a két dolog, amit az edző nem vesz olyan szigorúan. Tizenegyre a szobánkban kellene lennünk, de az edző meglehetősen nagy bajkeverő volt, amikor még játszott, és tudja, hogy mindannyiunknak megvan a magunk módszere arra, hogy kieresszük a gőzt. - Bobby Tom kuncogott. - Valóságos legenda.
Phoebe figyelmeztette magát, hogy ne kérdezzen, de ha Dan Calebow-ról volt szó, a kíváncsisága úgy látszik, nem ismert határt. - Hogy érti? Miféle legenda?
- Nem minden róla szóló történet való női füleknek, de azt hiszem, közismert, mennyire gyűlölte a takarodót. Tudja, az edzőnek csak néhány óra alvásra van szüksége éjszaka, és amikor még játszott, nem bírta elviselni a gondolatot, hogy tizenegykor be legyen zárva egy hotelszobába. Azt mondta, túl feszült lenne a meccsen. Ezért többnyire azt csinálta, hogy bement a szobájába az ellenőrzéskor, aztán kiszökött valami komoly buliba. Az edzők persze rájöttek. Megbírságolták, megizzasztották; egyik sem használt, mert ugyanúgy vele zártak a bárok. Végül megmondta nekik, hogy ha nem tetszik, rúgják ki vagy cseréljék le, de ő nem fog megváltozni. Az első szezonban csak egyetlen rossz meccse volt, amikor őrt állítottak az ajtaja elé. Másnap öt eladott passza volt. Az edzők ettől fogva békén hagyták. Persze egy kicsit lenyugodott, amikor idősebb lett.
- Nem nagyon, fogadni mernék - mormolta Phoebe, mikor az italjaik megérkeztek.
Bobby Tom felemelte párás korsóját. - Hogy kiporoljuk a Sabers fenekét.
- A kiporolásra. - Phoebe koccintott a férfival, lenyalt egy kis sót a pohara széléről, és ivott egy korty margaritát.
- Miss Somerville...
- Phoebe. - Megint kortyolt. Később meg fogja bánni a kalóriákat, de nem most.
- Ha csak ketten vagyunk, rendben van a keresztnév, de mivel maga a tulajdonos, a nyilvánosság előtt nem fogom Phoebének szólítani.
- Azok után a fényképek után az újságokban, nem hiszem, hogy túl sokat kellene aggódnom a jó hírem megőrzése miatt.
- Ugye milyen fantasztikusak? Ráadásul a jobbik profilomról. - Bobby Tomnak lehervadt a mosolya. - Ugye nem gondolta komolyan, hogy nem lesz ott holnap az oldalvonalnál?
- Nem hiszem, hogy jó ötlet. Ha csak ki nem találunk egy új szerencsehozó rituálét.
- Ó, nem. Azt nem lehet. A karrierem egyik legjobb meccsét játszottam a múlt héten a Broncos ellen, mégha vesztettünk is. Régóta futballozom, és ha valami bejön, akkor ahhoz ragaszkodom. Mihelyt változtatnék, a változtatáson gondolkodnék ahelyett, hogy azon törném a fejem, hogy állt fel az ellenfél védelme, és lyukra tudok-e futni vagy sem. Érti, mit mondok?
- Bobby Tom, én tényleg nem vagyok oda érte, hogy minden hétfő reggeli újság csókolózós képet közöljön rólunk.
- Meglep, hogy emlékeztetnem kell, Phoebe, de holnap a Sabers ellen játszunk, és az, hogy megverjük őket, sokkal fontosabb, mint pár fotó az újságban. Tavaly ők nyerték Super Bowlt. Az egész ország azt hiszi, hogy lehúzhatjuk vécén ezt a szezont. Be kell bizonyítanunk, hogy megvan bennünk, ami egy bajnokcsapathoz kell.
- Miért?
- Mit miért?
- Miért kell bajnoknak lenni? Mi értelme? Nem a rák ellenszerét találják fel.
- Igaza van - felelte Bobby Tom komolyan. - Nem. Annál fontosabbat teszünk. Nézze, van a jó, és van a gonosz. Erről szól ez a játék. Ezért fontos.
- Gondot okoz, hogy kövessem, Bobby Tom.
A férfi intett a pincérnek, és két ujjal az italjaikra bökött Phoebe ekkor döbbent rá, hogy majdnem teljesen kiitta magáét. Nem bírta az alkoholt, és tudta, hogy vissza kellene utasítania a másodikat, de Bobby Tom nagyszerű társaság volt, és ő jól érezte magát. Különben is, a férfi fizetett.
- A következőképpen gondolom - folytatta Bobby Tom. - A férfiak a természetüknél fogva agresszívak, egyetért ezzel?
- A férfiak talán igen, de a nők nem feltétlenül.
Bobby Tom szemmel láthatóan nem érdeklődött a szex álpolitika iránt, mert nem reagált a megjegyzésre. - A futball lecsapolja a férfiak természetes agresszivitását. Ha nem lenne az NFL, az elmúlt negyven évben valószínűleg fél tucatszor támadtuk volna meg Oroszországot. Ilyenek az amerikaiak. Abban a pillanatban, ahogy keresztbe tesznek nekünk, született szarkeverők leszünk. Elnézést a szóhasználatomért, Phoebe, de mindenki tudja, hogy a seggbe rúgás a nemzeti öntudatunk része. A futball a... hogy is mondják? Biztonsági lefolyó.
Tényleg volt valami nyakatekert értelem abban, amit Bobby Tom mondott, és ez volt az a pillanat, amikor Phoebe rájött, hogy az első margarita a fejébe szállt. Fogta a másodikat, s megnyalta a peremét.
Bobby Tom megfogta a karját és esdeklően nézett rá. - Szóval ott lesz holnap vagy nem, mert istenemre mondom, maga nagyszerű asszony, és tudom, hogy nem akarná, hogy a maga lelkén száradjon, ha kikapunk a Saberstől.
- Ott leszek - sóhajtotta Phoebe.
- Tudtam, hogy számíthatok magára. - A férfi elragadó mosolyt vetett rá. - Kedvelem magát, Phoebe. Nagyon. Ha nem lennénk üzletfelek, komolyan ráhajtanék magára.
Bobby Tom olyan kisfiús és édes volt, hogy Phoebe visszamosolygott rá. - Hát nem szar az élet?
- Maga mondta.
Bobby Tom Dentonnal a margaritaköd nélkül is fesztelenül lehetett együtt lenni. Beszélgettek a mexikói konyháról, arról, hogy a sportcsapatokat őslakos indiánokról kell-e elnevezni, továbbá Bobby Tom Christian Slaterhez való hasonlatosságáról. Phoebe a második margaritájára több időt szánt, de így is határozottan zúgott a füle, amikor a férfi odahajolt hozzá és ajkával megérintette az ajkát.
Könnyed, baráti csók volt. Tiszteletteljes. A bajtársiasságot és a jó hangulatot megpecsételendő. Csók, amit egy huszonöt éves férfi ad egy harminchárom éves nőnek, akivel szeretne ágyba bújni, de tudja, hogy nem fog és nem akarja tönkretenni a barátságot, mégis azt kívánja, bárcsak több lenne barátságnál.
Phoebe megértette.
Dan sajnos nem.
- Denton! - Hangja úgy dörgött a bár csendjében, mint egy konföderációs ágyú egy füstölgő csatamezőn. - Nem szólt az a drága óra a csuklódon, hogy három és fél perced van, hogy felvonszold a seggedet a szobádba, különben lekésed a takarodót? - Farmerban, és a nyakánál nyitott, durvaszövésű pamutvászon ingben tornyosult az asztaluk fölé.
- Hogy s mint, edző? Akarja hallani, mi a legviccesebb? Épp most magyaráztam el Phoebének, hogy milyen rugalmas mindig a takarodót illetően. Aztán előbukkan maga. Ha ez nem...
- Két perc negyvenöt másodperc! És ötszáz dollárt vonok le minden percért, amit nem a szobádban töltesz.
Bobby Tom megbántottan állt fel. - A fenébe, edző, mitől csavarodott így be?
- Pénteken három rossz figurát futottál. Ennyi elég kezdetnek?
Bobby Tom lehámozott pár bankjegyet a pénzkötegből, amit elővett a zsebéből, és az asztalra dobta. Aztán hosszú, metsző pillantást vetett Danre. - Szerintem ennek semmi köze a rossz figurához. - Megbillentette Stetsonja karimája Phoebe felé. - Viszlát holnap az oldalvonalnál, Miss Somerville.
- Viszlát, Bobby Tom.
Ahogy a fiú eltűnt, Dan úgy kiáltott a nőre, mint egy kiképző őrmester. - A szobámba! Most!
- Ohm... azt kétlem.
- Azzal, hogy az AFC legjobb szélső elkapójával kezdett játszadozni, túllőtt a célon. Ha nem akarja kiteregetni a szennyest a nyilvánosság előtt, azt ajánlom, mozduljon meg.
Phoebe vonakodva követte a férfit ki a bárból az előcsarnokba. Tudta, hogy fel kellene hívnia Dan figyelmét arra, hogy ő a főnök, de ahogy beléptek a liftbe és feszült csendben elkezdtek felfelé emelkedni a hetedik emeletre, rájött, hogy nem tud dühbe jönni.
A férfi azonban kétségtelenül teljesen begőzölt, és ami kicsapott belőle, átégett Phoebe rövid, türkiz ingruháján Szerencsére nem érdekelte. A két margarita az elégedettség kellemes érzésével töltötte el, vágyat ébresztve benne, hogy előrecsücsörítse alsó ajkát és megmondja Dannek, hogy ne legyen már olyan szőrszálhasogató.
Nem tudta, hogy a lakosztályaik ilyen közel vannak egymáshoz, csak amikor a férfi megállt a sajátja előtt az övével szemben. Dan kinyitotta az ajtót, és nem túl finoman belökte. Aztán mutatóujját kinyújtva, a brokátborítású kanapé felé intett.
- Leülni!
Bár az agya a legriasztóbb vészjeleket kezdte küldeni, a meleg tequilagőz, ami elborította, megakadályozta Phoebét abban, hogy komolyan vegye a férfit, és gúnyosan szalutálva követte a parancsot.
- Igenis, uram.
- Ne kezdjen el itt nekem ravaszkodni! - Dan csípőre tette hatalmas kezét. - Tartsa távol magát a játékosaimtól, megértette? Azért vannak itt, hogy futballmeccseket nyerjenek; nem a személyes szexuális játékszerei és nem akarom még egyszer meglátni, amit ma este!
És ez csak a kezdet volt. Dan szónokolt, dühöngött, ugyanolyan vörös fejjel, mint az oldalvonalnál szokott, amikor egy bíróval kiabál. Végre elhallgatott, hogy levegőt vegyen.
Phoebe ferde mosolyt vetett rá, és a szájába vette mutatóujját. - Mi a baj, tökfej? Maga még sosem csókolt meg lányt egy bárban?
Dan meghökkentnek tűnt, mintha nő még soha nem feleselt volna neki vissza. Jézus, milyen aranyos. Aranyos és szexi és oltári klassz és alávaló. Hümmm. Brrrr... Nő legyen a talpán, aki megszelídít egy ilyen férfit.
Phoebe kiakasztotta keresztbe tett lábát.
Meg ágy. És a nyitott ablakon át beáramló jázminillat. És a régi udvarház mennyezetén a ventilátorlapátok esti lágy nyikorgása.
Felállt.
Az ifjú Elizabeth meg tudná szelídíteni perzselő ibolyakék szemével és kombinéja csipkés melltartórészéből vaníliapudingként kibuggyanó fehér mellével.
Vaúúú! Hazajött hozzá, ez a holdat ugató férfi. Megint részegen. Léhán. Whisky- és egy Lulabelle nevű kurtizán olcsó parfümjének illatát árasztva. De még nem lakott jól ez a forróvérű, forró vesszejű férfi. Csak egy nő tudja kielégíteni.
Gyere, bébi; velem majd jó lesz. Én ízig-vérig nő vagyok, és tudom, hogy kell megszelídíteni egy férfit.
Odalépett hozzá, nedves, szétnyílt ajakkal, szőke hajtincsek közül kukucskáló szemekkel, miközben bőrének minden pórusa érezte a férfiból áradó forróságot, és készen állt, hogy megégesse azzal, ami belőle áradt. Miért félt valaha is tőle, egy olyan tüzes, veszélyes vadmacska, mint ő? Hadd tudja meg Dan, micsoda nő. Hadd érezze a sistergését.
- Phoebe?
Phoebe megállt előtte, két puha tenyerébe fogta a férfi kemény, maga mellett lógatott öklét. Belenézett tengerzöld szemébe, és rájött, hogy nem kell félnie az erejétől, amikor az ő hatalma sokkal nagyobb.
Homorított a hátával és a férfinak dőlt. Tüzes macska volt, szétnyílt ajkát rézsútosan Dan szájára tapasztva csókolta, kibújva egyik szandáljából, hogy rikító rózsaszín körmű lábujjait végigdörzsölje a férfi vádliján feszülő viseltes farmeranyagon. Miközben Dan elfogadta a nyelvét, Phoebén a jókedv érzése suhant át, melyet önnön hatalmának tudata táplált. Miért félt valaha is a szextől, amikor olyan egyszerű volt, olyan természetes?
Dan lágy, rekedt torokhangot hallatott, de lehet, hogy ő volt. Ajkuk összeforrt, kezük egymásba kulcsolódott maguk mellett, és Phoebe nem engedte be a félelmet. A férfi nyelve dézsmálta. Phoebe azt mondta magának, hogy van annyira igazi nő, hogy szembenézzen Dan szenvedélyével, és elég alkoholzsibbadt ahhoz, hogy végigcsinálja. Akkor talán szabad lesz.
- Phoebe... - A férfi Phoebe meleg, nedves szájába suttogta a nevét, már nem kiabált. Lapáttenyere felfelé siklott a csípőjéről a derekára; hüvelykujja a bordáira emelkedett. Mindjárt hozzáér a melle aljához, meleg, élő hússá változtatva azt. Már bizsergett, várta.
- Ne hagyd abba! - könyörgött Phoebe a férfi ajkának. - Bármit mondok, ne hagyd abba!
Dan megdöbbenve húzódott hátra. - Komolyan?
- Igen.
Másodpercek teltek el, mire a szavak lassan eljutottak Dan agyáig. Csalódottság árasztotta el, amit undor, majd cinizmus követett gyors egymásutánban. Miért lepődött meg? Tanulhatott volna Valerie-ből, s rájött, mit akart tőle Phoebe egész idő alatt. Ó is csak az a fajta nő volt, aki a behódoltatós játékot akarta játszani. Múlt vasárnap esti minden nemje igent jelentett. Phoebe manipulálta, ő pedig jól bevette.
Fáradtan nézett végig Phoebe buja vonalain, mandulavágású borostyán szemét keretező szempilláinak lágy seprűjén, nedves, szívj-ki szájának duzzadt ajkain. Olyan nagy kérés egy egyszerű hancúrozás az ágyban, ami nincs túlkomplikálva? Amiben nincs észjáték. Nincs semmi perverzió. Csak nevetés és jó, sikamlós szex.
Hirtelen dühös lett. Ugyanolyan dühös, mint amikor meglátta, hogy Bobby Tom a nyálát csorgatja Phoebe fölött a bárban. Phoebe biztos megfogdosta az asztal alatt. Hozzádörgölte hosszú, meztelen lábát. A karjához nyomta fotómodell mellbimbóját. Etette egy rakás szarral. Ne hagyd abba, Bobby Tom, csak mert azt mondom, ne. Igazából igenre gondolok.
Lehet, hogy Valerie megrontotta, de úgy tűnt, mintha a nők ebben az országban visszafordíthatatlanul becsavarodtak volna a szexet illetően. Vagy magas sarkúval akarták az ember mellkasát tiporni, vagy azt, hogy bilincseljék őket az ágyoszlophoz. Középút nem létezett.
Százszor járt már ilyen helyzetben, és a kisujjából ki tudta rázni a kemény fickót. Azok után, aminek kitették, talán éppen egy kis durvaság hiányzott ahhoz, hogy megszabaduljon Phoebe Somerville-nek az agyába mindig a legrosszabbkor felbukkanó képétől. Ma éjszaka pontot tesz a végére.
- Amit csak akarsz, bébi.
Phoebe hallotta a fenyegető élt Dan hangjában, de túl jól érezte magát ahhoz, hogy megijedjen tőle. A férfi a tarkójához emelte egyik kezét, beletúrt a hajába, megmarkolta, és a kelleténél egy kicsit erősebben húzta. A másikkal gombolgatni kezdte a kis rejtett gombokat a ruhája nyakánál. Tenyere élével végigsimított a mellén és az anyag szétnyílt.
Felhorkantott, mikor meglátta az egyszerű fehér melltartót. Kétségtelen, hogy szexisebb alsóneműkhöz volt szokva, de ez sehogy sem illett Phoebéhez. Phoebe csupasz vállát megérintette a légkondicionáló hidege, miközben Dan leltolta róla a ruha felsőrészét a könyökéig, és annak csapdájába ejtette a karját. Kioldotta a három fémkapcsot, ami a melltartó széles pántját rögzítette a hátán.
- Nagy vagy, bébi, de nem egy Dolly Parton. Nem ártana egy szexis kis merevítős cucc a Victoria Secretből.
A férfi gúnyos hangja áthatolt Phoebe tequilagőzén, megcsappantva a hatalmat, amit érzett. Megpróbálta kihúzni a karját a ruha szorításából, de ebben a pillanatban a melltartója megadta magát és kibuggyant a melle.
- A fenébe! - A lágyan kiejtett szó inkább hangzott elismerésnek, mint szitkozódásnak.
Mielőtt Phoebe rájöhetett volna, hogy mi történik, Dan hátrafeszítette a csuklóit és egy kézzel összefogta. Phoebe melle a durva mozdulattól előreugrott és felfelé, és félelem rezegtette meg a gyomrát a tehetetlenségtől, amit ebben a helyzetben érzett. Dan lehajtotta a fejét. Meleg lehelete, csakúgy, mint szúrós borostája, a bőréhez ért. Nyelvével megpöccintette Phoebe egyik mellbimbóját. A szájába vette és megszívta.
Phoebe úgy érezte, mintha meghajolnának a csontjai.
Olyan izgatottságot érzett, hogy megfeledkezett satuban tartott karjairól. A férfi áttért a másik mellére, nyalogatta, szopogatta. Phoebe a karjába rogyott.
Amikor Dan rövid szoknyája alá nyúlt és megfogta meztelen combját, Phoebe félelme visszatért, és tudta, hogy ki kell szabadítania a kezét, mielőtt továbbengedi a férfit. Dan ujjai felfelé araszoltak.
- Várj - suttogta Phoebe. Megpróbálta kihúzni a karját, de a férfi izmos keze erősen tartotta. - Engedj el!
- Nem.
- Komolyan mondom.
- Hát persze.
- Dan!
- Ahogy óhajtja, hölgyem. - Dan elengedte, de csak annyi időre, hogy lerántsa a ruháját a csípőjén át. Phoebe melltartója lecsúszott, s Phoebe ott állt fél pár szandálban, bokaláncban és egy fehér, derékig felérő pamutbugyiban.
- Te aztán nem pazarolod a pénzedet luxusfehérneműre.
Phoebe magabiztossága elpárolgott, és visszatértek a múlt kísértetei. A ruhája után kapott, hogy eltakarja magát, de mielőtt elérhette volna, Dan a karjába vette és a hálószobába vitte. Amikor ledobta az ágyra, Phoebe másik fél pár szandálja is lerepült.
Dan föléhajolt, már nem egy fantáziakép volt, hanem hús-vér férfi, aki vászoningéből vetkőzik, felfeldve egy hatalmas izmoktól ijesztően kidolgozott mellkast, óriási bicepszet és kötélként kidagadó ereket a karján. A sűrű szőrzet a mellkasa közepén nyílegyenes vonallá szűkült, majd eltűnt kemény, lapos hasán át a farmerja derékövében.
Phoebe tudta, hogy mindennap gyúr az edzőteremben, látta kocogni esténként, mégsem volt felkészülve erre az acélosan kisportolt testre. Gondolatai az ifjú Elizabethről elrepültek. Tizennyolc éves szűznek érezte magát, nem pedig annak a harminchárom éves asszonynak, akinek túl sok és túl kevés szeretője volt egyszerre. Arra ragadtatta magát, hogy profikkal játsszon, amikor még az amatőrökkel sem tudott megbirkózni.
Dan tekintete a mellére tapadt, miközben kigombolta a farmerját. Phoebe a takaró széle után kapott.
- Engedd el!
- Nem, én ezt nem csinálom. - Az álláig húzta a steppelt ágytakaró sarkát, ugyanakkor átcsúszott az ágy ellenkező oldalára.
- Menetrend szerint. - Dan megfogta a bokáját és szétterpesztett lábbal visszadobta a párnára.
Phoebe halk, elfojtott kiáltást hallatott. Rettegés árasztotta el a jeges zöld szempár halálos céltudatosságától. Eszébe jutott, milyen erővel hurcolta Dan a szanetilbe, és úgy kapaszkodott az ágytakaróba, mint az utolsó mentőövébe.
- Kérlek, Dan... - Hangja inkább tehetetlennek, mint erősnek hangzott, és tudta, hogy teljesen kicsúszott a kezéből az irányítás.
- Te akartál játszani.
- Én nem. Én...
- Pofa be! - Dan lehúzta a cipzárját. - Most pedig, mutasd meg a csöcsödet újra!
A férfi durva alpárisága erőt adott neki. Az ágy túloldalára pördült és kidugta lábát az összetekeredett ágytakaróból. Kiugrott az ágyból és az ajtó felé iramodott. Elmosódottan hallotta, hogy a férfi felmordult mögötte.
- Túl öreg vagyok már ehhez.
Felkapott egy nedves törülközőt, amit a férfi egy székre dobott zuhanyzás után, és kétségbeesetten rohant a nappaliba az ajtóhoz. Már épp kinyitotta, amikor Dan a tenyerével bevágta az orra előtt.
- Te őrültebb vagy, mint Val! - Maga felé perdítette Phoebét a karjánál fogva. - Nincs is rajtad ruha. Azt akarod, hogy mindenki így lásson?
- Nem érdekel! - kiáltotta Phoebe zakatoló szívvel. - Mondtam, hogy elég.
- Azt is mondtad, hogy ne törődjek vele, és én pont ezt tettem.
Felkapta Phoebét, mintha súlytalan lenne, visszavitte a hálószobába és ledobta az ágyra.
- Nem foglak megütni, úgyhogy ha erre pályázol, másik bikát kell keresned. - Dan letérdelt mellé, hatalmas keze bilincsébe fogta a karját és szinte közönyös hangon beszélt. - Hogy akarod?
Phoebe rájött, hogy megint ugyanaz történik. Az alkohol elaltatta az éberségét és tehetetlenné vált. Ekkor történt, hogy felsikoltott.
Dan egy pillanat alatt rávetette magát, betapasztotta a száját a tenyerével, szabad kezével pedig összebéklyózta a csuklóit a feje fölött. - Jézusom - sziszegte. - Ne olyan hangosan. - Farmerjának anyaga Phoebe combjához dörzsölődött, miközben lenézett rá, inkább undorodva, mint dühösen.
Phoebe felpaprikázódott, mikor rájött, hogy Dan tényleg azt hitte, hogy majd némán tűrni fog. Könnyek égették a szemét, miközben kapálózni kezdett alatta, és a csípőjét tekergetve próbálta kiszabadítani a lábát. Vadul beleharapott a férfi tenyerébe, az pedig mérgesen felkiáltva elengedte.
- Elég! - Dan legördült róla, a fejét rázta. - Próbáltam előítélektől mentes és megértő lenni, de nem csinálom tovább!
Phoebe úgy meghökkent, hogy abbahagyta a viaskodást.
Dan felpattant. - Keményen be vagyok indulva, de inkább eltűnök a fürdőszobában egy Penthouse magazinnal, minthogy folytassam ezt az őrültséget. Nem érdekel, hogy azt mondtad, ne hagyjam abba, mert most abbahagyom! Torkig vagyok és hányok tőle, hogy egy féregnek érezzem magam, akivel csak akkor fekszenek le a nők, ha veri őket. - Fenyegetően tornyosult Phoebe fölé. - Ha engem kérdezel elég strigula van az ágyoszlopodon, hogy egy kicsit érzékenyebb légy a férfiakra. - Csípőre tette a kezét és haragosan nézett le rá. - Mostantól fogva, ha egy nő azt mondja nekem, hogy állj, akkor én leállók, mégha előtte azt is mondta, hogy ne törődjek vele, ha azt mondja, állj. Phoebe zavarodottan nézett rá.
- Lehet, hogy a változatosság kedvéért egyszer én szeretném, hogy durván bánjanak velem! - kiabálta Dan. - Hogy olyan ellenállhatatlanul szexis legyek, hogy egyszer az életben engem kötözzenek ki az ágyhoz! Túl sokat kérek?
Phoebe lassan megértette. Eszébe jutott, mit suttogott a férfinak, hogyan könyörgött neki, hogy abba ne hagyja, bármit mondjon is. Eszébe jutott Dan beteges kapcsolata Val-lel, s ahogy minden emlék visszajött, annyira megkönnyebbült, hogy az izgatottságtól gombóc nőtt a torkába.
Dan lerogyott az ágy sarkára, széttárt térdére támasztotta az alkarját és savanyú ábrázattal bámult kifelé a nappaliba. - Talán isteni igazságszolgáltatás. Huszonéves koromban annyi perverz dologban vettem részt a szurkolókkal, hogy úgy tűnik, most már hiába vágyom egyszerűre és normálisra.
Phoebe az állához húzta az ágytakarót. - Dan... ööö... mondhatok valamit?
- Csak ha nincs benne ostor és póráz. - A férfi szünet tartott. - Vagy kettőnél több ember.
A gombóc magasabbra emelkedett Phoebe torkában, fojtott hangot adott. - Nincs.
- Akkor jó.
Phoebe a férfi hátának beszélt, megválogatva a szavait. - Nem úgy gondoltam, ahogy te értetted. Amikor arra kértelek, ne állj meg, bármit mondjak is, én a csókolózásról beszéltem. Te igazán... ühm... remekül csókolsz. - Nagy levegőt vett, erőltette, pedig tudta, hogy csak belebonyolódik. - Én... nos, gátlásos vagyok. Nem igazán gátlásos; a gátlás túl erős szó. Inkább allergiás egy-két dologra. Mindegy, néha amikor megcsókolok valakit, előjön.
Abból, ahogy Dan feléfordította a fejét és rámeredt, tudta, hogy összevissza beszél. A férfi mellkasa elvonta a figyelmét. Bronzba öntve a régi galériájában egy vagyont kereshettek volna vele.
Nagyot nyelt. - Csak azt próbálom elmondani, hogy ha... ez a dolog... előjön... egyszerűen csak...
- Rá se hederítsek?
- Pontosan. De épp ellenkezőleg... amikor nem csókolózunk. Amikor megérintesz. - A gombóc eltűnt. - Amikor azt mondom, állj, akkor állj.
Dan tekintete elsötétült a megbánástól. - Phoebe...
- Ha azt mondom, hogy állj, akkor azt úgy értem, hogy állj. Mindig. - Phoebe nagy levegőt vett. - Minden kétséget kizáróan. Végérvényesen. Én nem olyan vagyok, mint a volt feleséged, és a szexuális erőszak nem nekem való játék. Velem az állj azt jelenti, állj.
- Megértettem, és sajnálom.
Phoebe tudta, hogy könnyekben tör ki, ha még egy sor sajnálkozást végig kell hallgatnia, amitől csak még alkalmatlanabbnak érezné magát.
- Erről a csók allergiáról. - Dan megvakarta az állát, és Phoebe szórakozottságot vélt felfedezni a tekintetében. - Mi van, ha úgy döntünk, hogy megint csókolózunk. Te allergiás leszel, és azt mondod, állj. Megállják?
Phoebe lenézett az ágytakaróra. - Azt hiszem, akkor is. Nem küldök több félreérthető jelet.
Dan kinyújtotta a kezét és ujja bütykeivel megsimogatta Phoebe arcát. - Megígéred?
- Megígérem.
Phoebének az volt a szándéka, hogy feláll és felöltözik, de most, hogy a férfi ilyen gyengéden érintette meg, képtelen volt megmozdulni. Érezte a belőle áradó forróságot, mikor Dan közelebb húzódott, és tudta, hogy a férfi meg fogj csókolni. Már nem félt. Sőt, újra fellobbant benne a vág pislákoló lángja - nem lobogó tűz, csak egy kis meghitt melegség.
- Nem tetszik a fehérneműm - suttogta Phoebe a szájába.
- Nem. - Dan Phoebe alsó ajkát rágta. - De az, ami benn van, nagyon is. - Ujja hegyét végighúzta Phoebe gerincének ívén és közben a szájára tapasztotta a száját.
A csók egyszerre volt gyengéd és szenvedélyes, perzselő és édes. Ebben a pillanatban Phoebe jobban vágyott rá, hogy szeretkezhessen a férfival, mint bármi másra valaha is. Dan nyelve a szájába hatolt. Keze a férfi karjára siklott, de aztán azt kívánta, bárcsak ne érintette volna meg ott mert nem akart az erejére emlékezni, csak a gyengédségére. Honnan tudja, hogy gyengéd fog maradni?
- Dan?
- Ühüm?
- Tudom, hogy azt mondtad, nem akarsz semmi... tudod... perverz dolgot.
Phoebe érezte, hogy a férfi megdermed, s majdnem elillant a bátorsága, amikor Dan elhúzódott. Visszadőlve az ágy fejtámlájához tornyozott párnákra, még mindig állig felhúzott takaróval, hadarni kezdett. - Nem olyan perverz. Tényleg nem.
- Talán jobb lenne, ha ezt én ítélném meg. Figyelmeztetlek, minden egyes nap egyre konzervatívabb leszek.
Phoebének inába szállt a bátorsága. - Felejtsd el!
- Ha már idáig eljutottunk, akár ki is öntheted a szíved.
- Én csak... nem érdekes.
- Phoebe, ha továbbra is a jelenlegi ütemben haladnak a dolgok, nyolcvan százalék esélye van, hogy intim viszonyba kerülünk, mielőtt eljön a reggel, úgyhogy jobb ha elmondod, mi jár a fejedben.
Phoebe bizonytalan mosolyt vetett rá. - Nem ilyen élénk a fantáziám. Azt akartam kérni, hogy... úgy értem, nem bánnád nagyon, ha... - Megakadt, újra próbálta. - Ha úgy tennénk, mintha én egy...
- Oroszlánszelídítő lennél? Börtönőr?
- Szűz - suttogta Phoebe, és érezte, hogy zavarában elpirul.
Dan ránézett. - Szűz?
Phoebe lesütötte a szemét, megalázottan a kitárulkozástól. - Felejtsd el! Felejtsd el, hogy bármit is mondtam. Csak csináljuk!
- Phoebe, drágám, mi folyik itt? - Dan végighúzta mutatóujját az ajkán.
- Semmi.
- Nekem elmondhatod. Olyan vagyok, mint egy hálószobai pap; nagyjából nincs olyan, amit még ne hallottam volna. Annyi mérföldet róttál le az ágyoszlopok között, hogy hátat akarsz fordítani a lépésszámlálónak?
- Valami olyasmi - mormolta Phoebe.
- Nincs sok tapasztalatom szüzekkel, amiből meríthetnék. Tulajdonképpen nem emlékszem egyre sem. De azért azt hiszem, a képzelőerőmre tudok hagyatkozni. - Dan ekkor összehúzta a szemét. - Ugye nem kell úgy tennem, mintha tizenhat lennél, mert a kölyökszex lelomboz.
- Harminchárom.
- Olyan öreg?
A férfi ugratta, és Phoebe tudta, ezért próbált fesztelennek tűnni. - Miért ne? Egy aszott vénlány, aki fél a férfiaktól. Valami ilyesmi.
- Kezd érdekes lenni. - Dan végighúzta hüvelykujját Phoebe melle fölött az ágytakaró szélénél. - Nem hiszem, hogy egy olyan nő, mint te, még egyszer megengedné, hogy bepillantást nyerjek oda, amit itt rejtegetsz.
- Csak ha nem mondasz rá semmi csúnyát.
- Sose tennék ilyet.
- Megtetted. Azt mondtad, mutassam meg a...
Dan Phoebe szájára nyomta az ujját. - Az nem én voltam. Csak egy gazember beszél így.
Phoebe engedett a szorításon, amivel az ágytakarót fogta. A férfi lassan lehúzta, hagyva, hogy a takaró Phoebe derekához hulljon.
- Egy olyan férfi, mint én, értékel egy ilyen látványt. - Dan a szavai ellenére oda sem nézett. Phoebe arcát tanulmányozta.
Mielőtt Phoebe tudta volna, mit csinál, ő volt az, aki megérintette a férfit. Tenyerét végigfutatta a karján és a vállán. Elbűvölte a kontraszt Dan keménykötésű izmai gyengéd cirógatása között, amivel a nyakát becézte. A férfi csókokkal borította végig az állkapcsát, az állcsúcsát harapdálta, a szája sarkát. Végül elhúzódott és lenézett a mellére.
Flores megfestette, és emberek sokasága látta, Phoebe mégis úgy érezte, mintha most fedte volna fel először. Dan megérintette. Csak hüvelykujja párnájával a mellbimbójának éppen a hegyét, és az érzés olyan izgató volt, hogy Phoebe hangot adva vágyának és a gyönyörnek, ami elárasztotta a testét egészen a lába ujjáig, felsóhajtott.
- Dőlj hátra! - suttogta a férfi.
Phoebe a párnák közé süppedt. Dan ugyanúgy érintett mint addig, csak a mellbimbója hegyét, míg Phoebe azt nem érezte, hogy nem bírja tovább. Még soha nem érzett ekkora vágyat, ilyen meleget és folyékonyt, félelem nélkülit. A férfi keze tovább siklott, a bugyijába.
- Állj!
Dan azonnal visszavonult.
Phoebe mosolygott. - Látni akarlak. - Feltérdelt, a férfi cipzárja után nyúlt, majd elég bátorságot gyűjtött, hogy lehúzza a hatalmas kidomborodáson, melyen megfeszült nadrág.
- Várj egy percet, drágám. - Dan megállította a kezét mielőtt továbbment volna, felkelt az ágyból és eltűnt a fürdőszobában. Egy perc múlva visszatért.
Phoebe szája felfelé görbült, mikor a férfi egy marék, fóliába csomagolt óvszert dobott az ágy melletti éjjeliszekrényre. - Micsoda ego.
- Honnan tudja egy olyan vénlány, mint te, hogy mi ez egyáltalán?
- Köztévé.
Most Dan mosolyodott el, s Phoebe rájött, hogy ez az első alkalom, amikor nevet egy férfival az ágyban. Eddig a pillanatig el sem tudta képzelni, hogy a nevetés és a szex együttjárhat.
- Hol tartottunk?
Phoebe elcsodálkozott a saját merészségén, mikor a férfi farmerjának V alakban nyitott elejéhez nyúlt. - Épp itt, ha jól emlékszem. - Nem akarta elhinni, milyen sürgető vágyat érez, hogy lássa. Ahelyett, hogy félt volna, kíváncsiság és hév féktelen kombinációja ragadta el.
- El ne ájulj nekem.
- Megpróbálok. - Phoebe félretolta a vásznat és nagyot nyelt, mikor a férfi kitört fehér pamut alsónadrágjából.
- Ejha! - Phoebe nem színlelt, amikor tátva maradt a szája.
Dan kuncogott. - Vegyél nagy levegőt.
- Talán csak mert olyan keskeny a csípőd. A kontraszt...
- Nézőpont kérdése. - A férfi mosolyogva kibújt maradék ruhájából, és meztelenül állt Phoebe előtt.
Phoebe nem tudta levenni róla a szemét. A válla széles volt és erős, a csípője keskeny, a hasa szinte homorú. Az egyik térde sebhelyes, csakúgy mint másik vádlija.
- Ez a peep show oda-vissza működik, azt tudod. - Dan Phoebének arra a testrészére mutatott, ami még rejtve maradt az ölében heverő takaró alatt.
- Szégyenlős vagyok - felelte Phoebe visszaülve a sarkára.
- Azt hiszem, ezt meg tudom érteni. Tekintve a tapasztalatlanságodat, meg mindent. - Az ágymatrac megereszkedett, mikor Dan leült a szélére. - Az ajánlatom a következő. Mivel vénlány vagy, kevésbé jössz talán zavarba, ha benyúlsz a takaró alá, leveted, ami még rajtad van, és kiadod.
Phoebe lesütötte a szemét, hátradőlt a párnára és új tett, ahogy a férfi indítványozta. Miközben leejtette a bugyiját az ágy mellé, alig tudta kordában tartani az izgatottságát, ami erre az őrült, kiszámíthatatlan csábítása elfogta.
Dan lefeküdt mellé fél könyékre támaszkodva, a másik kezét becsúsztatta a takaró alá és felhúzta Phoebe térdét, hogy eljátszon a bokaláncával. - Csak mondd, hogy állj, ha ideges leszel.
Mindent elsöprő érzelemhullám borította el Phoebét. Noha a férfi csak ugratta, sosem gondolta volna, milyen sokat jelentettek a szavai.
Dan előrehajolt és ismét csókolgatni kezdte: édes, forr csókok égették Phoebe ajkát, mellét, miközben ő is vissza csókolta a férfit, Dan keze pedig feljebb vándorolt a takar alatt, míg el nem érte combjának belső felét.
- Egy kicsit széjjelebb - suttogta.
Phoebe megmozdította a lábát. A takaró lecsúszott, csak a csücske maradt a lába között. A férfi félresöpörte.
Phoebe várta, hogy Dan mondjon valami szellemeset természetes szőkeségéről, de nem szólt semmit. Mély, reszkető levegőt vett, miközben a férfi elkezdte felfedezni.
- Jó?
- Igen. Ó, igen.
- Örülök.
- Megállnál?
Dan elhúzta a kezét. Öröm és vágy kavargott Phoebében, mikor rájött, hogy férfi engedelmeskedett. A behódolása felbátorította. Dan fölé hemperedett, melle enyhén hintázott, mellbimbói férfi mellkasszőrzetét cirógatták. Nézte Dan arcát, miközben elindította saját érzéki küldetését, lefelé simítva kezével a férfi mellkasán a hasára, melyet vékony izzadtságréteg borított.
Lejjebb csúszott és megérintette. Dan levegő után kapkodott. Phoebe érezte, hogy megmerevedik és pulzál a kezében, megkönnyebbülésért küzdve, s ismét félelem vegyült a szenvedélyébe. Ezúttal azonban a szenvedély volt az erősebb.
- Kezdünk közelíteni ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút - suttogta Dan rekedten.
Phoebe megrázta a fejét. Kényeztette. - Megígérted.
- Állj! - nyögte Dan.
Phoebe megállt.
A férfi átfordult, s megint ő nézett le Phoebére. - Készítsünk fel téged, szűzlány - suttogta -, különben nem hiszem, hogy sokáig bírom.
Olyan jó volt.
Dan úgy készítette fel az ujjaival, mintha érintetlen lett volna. Megnevezhetetlen érzelmek töltötték meg a szívét, miközben a férfi mély simogatásai tűzhullámokkal árasztották el. Dan zihálva lélegzett, bőre kipirult. Megállt, hogy az egyik fóliás tasakért nyúljon, és beburkolta magát, mielőtt folytatta a becézést.
- Olyan szűk vagy - suttogta Dan, mikor megemelte a csípőjét és elhelyezkedett, hogy behatoljon. - Szinte mintha...
- Állj! - zihálta Phoebe, jóllehet tudta, a férfi túl van azon a ponton, amikor meghallja.
Ám Dan legördült róla. Hanyatt feküdt. Veríték gyöngyözött a homlokán. - Kikészítesz - lihegte ziháló mellkassal.
Phoebe el sem akarta hinni, hogy Dan betartotta az ígéretét, és ebben a pillanatban szerette. Azt mondta magának, hogy ez nem egy állandó érzés, nem boldogan-élünk-míg-meg-nem-halunk, hanem egy hálából született, tiszavirág életű szeretet. A szívével együtt a teste is kitárulkozott a férfi előtt, követelve, hogy töltse be, és Phoebe bízott benne, hogy Dan nem fog kárt tenni benne. Belekapaszkodott a vállába és visszahúzta.
A férfi megfogta a térdehajlatát és széttárta a combjait.
- Lassan - könyörgött Phoebe. - Ne okozz fájdalmat!
- Ó, nem fogok, drágám - felelte Dan, miközben szétválasztotta. - A világért sem okoznék neked fájdalmat.
S nem is okozott. A behatolása kínzóan lassú volt, közben egész idő alatt őt nézte zöld szemére félig leeresztett pillái alól, merev nyakkal, nyirkos bőrrel. Phoebe érezte vasfegyelmét, még akkor is, amikor teste megfeszült, hogy befogadja. Dan mozogni kezdett benne, és Phoebe önkontrollja elszállt.
- Ez az - suttogta Dan, miközben Phoebe ide-oda dobálta a fejét a párnán és apró nyögések szakadtak fel az ajkáról. - Nyögdécselj, bébi. Nyögdécselj, ahogy csak akarsz.
Mélyen belehatolt, Phoebe pedig együtt mozgott vele. Az érzés csodálatos és ijesztő volt. Spirálisan emelkedni kezdett, s most nem az a veszély fenyegette, hogy a férfi elveszti az önuralmát, hanem hogy ő. Ujjai Dan vallanak acélabroncsába vájtak. Valami történt vele. Valami csodálatos. Valami ijesztő. Ha elveszti az önuralmát... Kinyitotta a száját. - Állj!
A hang, amit Dan adott, aligha volt emberi, egy elfojtott kiáltás mélyen a torkából. Phoebe most tudta, hogy a férfi nem fog rá figyelni. Túl messze volt már, és a kérése nem volt tisztességes. De visszavonult. Ez a vasakaratú férfi, aki egy pillanat alatt leigázhatta volna, meghajlott a kérése előtt és kipirultan, nyakán egy lüktető érrel, ziháló mellkassal visszahanyatlott a párnára.
Behódolásával Phoebe béklyói, amik oly régóta kötötték gúzsba, lehullottak róla, és öröm árasztotta el. A férfira borult. Nyelves csókkal becézte. A hajába markolt, miközben visszaszerezte a nőiségét, és tiszta szívéből szerette. Természetes volt, hogy fölébe heveredjen.
Átcsúsztatta a lábát a férfi csípőjén és fokozatosan befogadta magába, Dan mérete miatt arra kényszerülve, hogy lassabban mozogjon, mint szeretett volna, hogy teret adjon neki. Amikor teljesen felnyársalta magát, lenézett rá. A férfi szeme nyitva volt, lángolt, ajka megfeszült. Phoebe mozogni kezdett, felvéve a ritmust, miközben halk zihálások csúsztak ki a száján. Dan megfogta a fenekét, hogy ne csúszhasson ki, ujjai hízelegtek neki, ahol testük összeforrt.
Phoebe kitárt ujjait Dan mellszőrzetébe fúrta, hátrahajtotta a fejét és egyre magasabbra űzte. Haja repkedni kezdett. Tündöklő szőke amazon lett, aki a férfiak legerősebbikét jelölte ki, hogy őt szolgálja. Dan felült, de Phoebe vele maradt, combjai fogvatartották izmos csípőjét. Ő uralkodott. Dan az alattvalója volt.
A férfi most már fújtatott. A mellkasa zihált, ahogy kiürítette és megtöltötte a tüdejét, egy sportoló, aki teljesítőképessége határához érkezett. Phoebe ekkor értette meg, hogy Dan előbb őt akarja eljuttatni a csúcsra. Olyan férfi volt, akit a verseny éltetett, és ebben a különleges játékban a második helyért járt a trófea. Dan nem tudta, hogy nála ez hogy van. Nem tudta, hogy ő képtelen.
De volt valami, amit Phoebe nem tudott. Dan számára a győzelem volt a legfontosabb. És nem riad vissza a csalástól. Megkereste ujjaival a legsebezhetőbb pontját. Phoebe levegő után kapkodott, feje előrebukott. A férfi elmélyítette ezt a izgató, tisztességtelen érintést. A szoba forogni kezdett Phoebével, egyre gyorsabban és gyorsabban, és elmosódott a határ a között, hogy hol kezdődött Dan és hol végződött ő.
Nem történhet meg. Soha nem történt meg...
Hatalmas kiáltás tört fel a bensejéből. Halványan hallott egy válasz mennydörgést, és megérezte a férfi heves rázkódását. Egyre gyorsabban pörögtek, kiszabadulva a gravitáció hatása alól, belezuhanva a felejtésbe.



13.

Phoebe arca odatapadt Dan mellkasához, a lába kényelmetlen szögben kicsavarodott, de nem érdekelte. Miközben a karjában feküdt, szívét megtöltötte hála eziránt a gyengéd harcos iránt, aki annyi mindent tett, hogy legyőzze múltjának ellenségeit.
A légkondicionáló sziszegett. A folyosón becsapódott egy ajtó. Phoebe várta, hogy Dan szólaljon meg, mert ő nem tudta, mit mondjon.
A férfi megemelkedett és az oldalára gördült. Phoebe csupasz hátát hideg légáram csapta meg. Dan kihúzta alóla a karját, és neki háttal kiült az ágy szélére. Phoebe megérezte a zavar első leheletét.
- Nagyszerű voltál, Phoebe.
Dan megfordult és hamis, túl barátságos mosolyt vetett rá. Phoebét kirázta a hideg a gondolatra, hogy ugyanigy mosolygott-e minden futballrajongóra is, amikor végzett velük.
- Remekül éreztem magam. Tényleg. - Dan a farmerjáé nyúlt. - Holnap nagy nap lesz. Korán kell kelnem.
Phoebe minden porcikája megfagyott. A takaróval vacakolt. - Persze. Késő van, én... - Kicsúszott az ágyból ellenkező oldalon. - Csak hadd... - A ruháit kapkodta.
- Phoebe...
- Kész is. Megvan mindenem. - A fürdőszobába menekült. Az arca égett a szégyentől, a dühtől és a fájdalomtól, miközben felöltözött. Hogy lehet Dan számára ilyen jelentéktelen, ami számára ilyen eget rengető volt? Próbálta átpréselni a levegőt a torkában nőtt gombócon. A foga vacogni kezdett, és összeszorította az állát, eltökélve, hogy Dan nem tudhatja meg, mit tett vele. Addig nem omlik össze, amíg egyedül nem lesz.
Amikor kijött a fürdőből, látta, hogy a férfi felhúzta a farmerját. Az ajtó előtt várt. A haja kócos volt, az arckifejezése bűntudattól gyötört. - Kérsz egy italt?
Összeszedve ugyanazt a hősiességet, ami annyi éven át segített megőrizni az épelméjűségét, Dan lába elé dobta a melltartóját. - Tedd a szuvenírgyűjteményed többi tagja közé, edző. Nehogy elvétsd a számolást.
Azzal elment.
Ahogy az ajtó becsukódott mögötte, Dan halkan káromkodott. Hiába próbált ésszerű magyarázatot találni, tudta, hogy épp most viselkedett úgy, mint egy vadbarom. Ennek ellenére mosta kezeit, és igyekezett azzal nyugtatni magát, hogy amit tett, az nem is olyan rossz. Phoebe ismerte a dörgést, hát mi olyan nagy ügy?
A nagy ügy az volt, hogy annak ellenére, milyen életet élt, nem emlékezett rá, mikor volt utoljára ennyire jó a szex, mint most ebben a szobában, és ettől megijedt, mert nem számított rá. Volt Phoebében valami vad ártatlanság, ami hihetetlenül izgatóan hatott rá. Szenvedélyes volt és szelíd, és ha csak rágondolt gömbölyded idomaira, ismét begerjedt.
Arrébb tette a melltartót, amit Phoebe hozzávágott, a minibárhoz ment és elővett egy üveg sört. Miközben lecsavarta a kupakot, bevallotta, mi az igazi oka, hogy ilyen ocsmányul viselkedett. Bűntudatot érzett. Attól a pillanattól fogva, ahogy meglátta, hogy Phoebe megcsókolja Bobby Tomot a bárban, addig a percig, amíg ez a gyönyörű szőke meg nem mutatta neki a millió különböző színben szikrázó csillagokat, mindent elfelejtett Sharon Andersonról.
A fenébe! Megígérte magának, hogy nem csinálja ezt tovább. Amióta megismerte Valerie-t, nem volt más nővel, és annak már majdnem öt éve. Sharonnal kellett volna lennie az első alkalomnak, nem Phoebével. Most ha ő és Sharon végül ágyba bújnak, az az édes kis óvónő vetekedhet a fejében ezzel a tapasztalt, szexuális triatlonistával.
De akkor sem kellett volna így kidobnia Phoebét. Lelkiismeret-furdalás gyötörte. Minden jellemhibája ellenére kedvelte Phoebét, és szinte biztos volt benne, hogy megbántotta, bár Phoebe volt olyan pimasz, hogy mit lehet tudni. A fenébe, az őrületbe kergette attól a pillanattól fogva, hogy megismerte. Ha nem vigyáz, a vágy teljesen tönkre fogja tenni a Sharonnal való bimbózó kapcsolatát.
Itt és most megígéri. Kerüljön, amibe kerül, nem engedi, hogy ez a káprázatos szexbomba még jobban belemélyessze a karmait, mint amennyire máris megtette. Lehet, hogy tartozik neki egy bocsánatkéréssel, de ennyi. Mostantól egyetlen nő létezik a számára.

Phoebe pokoli dühös volt, miközben arra készült, hogy a Stars-Sabers-meccs első negyedében a pálya szélén legyen. Idióta! Féleszű, hülye tyúk! Az alagút szájánál állt és mindennek elmondta magát. Az összes ostoba, önpusztító, gyengeelméjű dolga közül, amit tett, ez vitte el a pálmát.
Még mindig kába volt az előző éjjeli sírógörcstől. Valamikor hajnali négy körül végre egy hosszú, fájdalmas pillantást vetett önnön lelkére, és rájött, hogy csak egyvalami magyarázhatja a gyötrelemnek ezt a mélységét, amit érez. Hagyta, hogy beleszeressen Dan Calebow-ba.
A mellkasa rövid, fájdalmas csuklásokban rázkódott. Attól félve, hogy megint kitör rajta a sírás, a tenyerébe mélyesztette a körmét és próbált értelmes magyarázatot találni arra, hogyan engedhette, hogy ez a katasztrófa megtörténjen. Neki kellett volna az utolsó nőnek lennie a földön, aki megadja magát egy szexi déli lassú beszédstílusnak és egy pazar bicepszpárnak. De megadta. A felborult hormonháztartás, s egy adag nemtörődöm önpusztítás repíthette túl közel a naphoz.
És milyen forrón tűzött az a nap tegnap este. Soha nem hitte volna, hogy ilyen is lehet a szex - mulattató, gyengéd és csodálatos. A torka elszorult, miközben emlékeztette magát, lehet, hogy én szeretkeztem, de ő közösült.
Rájött, hogy vészesen közel került ahhoz, hogy könnyekben törjön ki, márpedig nem engedhette meg magának, hogy megint összeomoljon. Vakító mosolyt erőltetve magára kisétált az oregoni napsütésre, ahol azt tervezte, hogy legalább egy csekélyke bosszút mér minden édes másodpercért, amit az elmúlt éjszaka azokban az álnok karokban töltött.
A fotósok hamarabb észrevették, mint a tömeg. Egy szalagról felharsant a régi sláger, az „Ain’t She Sweet?”. Rájött, hogy ez az a meglepetés, amiről Ron beszélt, amit neki készített, ha kimegy a pályára. Ő volt az egyetlen tulajdonos az NFL-ben, akinek saját bevonulózenéje lett.
Füttykoncerttől kísérve pózolt, dobott csókot és riszálta ütemre a csípőjét, miközben a kispad felé közeledett. A fotósok pillanatfelvételeket készítettek káprázatos piros-fekete kígyómintás bőrnadrágjáról, mely ráfeszült alteste idomaira, és a szűk, fekete selyem férfimellényről, ami meztelen mellén domborodott. Sikerült meggyőznie a hotel melletti divatbutik tulajdonosát, hogy csak az ő kedvéért nyisson ki reggel tíz órakor, miután úgy döntött, hogy a konzervatív vászonruha, amit magával hozott, már nem teszi meg. Az üzlettulajdonos egy férfi nyakkendőt ajánlott kiegészítőnek, de Phoebe egy fekete csipkeszalag képében egy sokkal nőiesebb holmit választott a nyakába kötni, míg a csapatszellemét a fülében himbálódzó ezüstcsillag-fürttel fejezte ki. A szerelése drága, felháborító és teljesen oda nem való volt, Dan Calebow vérlázító arculcsapása.
Phoebe tudta, mit fog hozzá szólni, még mielőtt meglátta volna, hogy Dan odafordul megnézni, mi ez a nagy felfordulás. A férfi először megrökönyödött, majd gyilkos pillantást vetett rá. A tekintetük egy pillanatra összeakadt. Phoebe szerette volna a legperzselőbb tekintetével letarolni, de ezt nem sikerült produkálnia. Mielőtt a férfi megérezhette volna nyomorúságát, a fotósok felé fordult, akik a nevét kiáltozták. Még soha nem érezte magát ilyen kevéssé nőnek miközben megörökítették minden domborulatát. Miért hitte egy percre is, hogy egy olyan férfi, mint Dan, többet is láthatna benne egy testnél?
Bobby Tom trappolt oda. - Érzem, hogy szerencsét fog hozni ma nekem.
- Mindent megteszek.
Phoebe ráérősen adta meg a férfinak a csókját, aztán ki integetett az éljenző tömegnek. Jim Biederot érkezett meg a meccs előtti sértéséért. Néhány más játékos is odasompolygott, ő pedig sok szerencsét kívánt nekik. Ron egy csomag Wrigley’st nyomott a markába a meccs előtt, de Dan nem jött érte a kezdőrúgásnál.
A labda a levegőbe emelkedett, és amikor a tagbaszakadt játékosok egymásnak mentek, Phoebének sikerült leküzdenie a vágyat, hogy a szeme elé kapja a kezét. Bár még most is ijesztő volt ilyen közelről látni a súlyos testi sértéseket, a negyed előrehaladtával rájött, hogy már nem volt olyan kétségbeesett, mint egy héttel ezelőtt. Ron megtanította a játék alapelveire, és nemegyszer kapta azon magát, hogy belefeledkezik az akcióba.
Később a páholyban elégedetten nézte, ahogy Dant a negyedik negyedben kiküldik a pályáról, miután sértegette az egyik bírót. A szerencsecsóktól megtáltosodott Bobby Tom öt elkapásból 118 yardot ért el, de ez sem volt elég csapattársai labdaelejtéseinek az ellensúlyozására, különösen nem egy olyan gőzgép ellen, mint a Sabers. Hat támadáscserével a Sabers tizennyolc ponttal megverte a Starst.
Phoebe és Ron együtt repült vissza a csapattal az O’Hare-re a charterjárattal. Phoebe kígyóbőr nadrágját kényelmesebbre és egy combközépig érő piros pulóverre cserélte. Ahogy Dan felé közeledett, aki az első osztály első sorában ült és Gary Hewitt-tel, a támadósor koordinátorával bújták sötét ábrázattal a jövő heti játéktervet, azt kívánta, bárcsak észrevétlenül elsurranhatna mellette. Mivel ez lehetetlen volt, egy pillanatra megállt az ülése mellett, felvonta a szemöldökét és a férfi ölébe ejtette a Wrigley’st.
- Igazán meg kellene tanulnia uralkodni az indulatain, edző.
Dan olyan pillantást vetett rá, ami a betont is felégette volna. Phoebe gyorsan továbbsietett.
Miután a gép felszállt, elhagyta a helyét, ami az első osztályon volt Ron mellett, és az utastérbe ment beszélgetni a játékosokkal. Meglepődött, milyen komoly sérüléseket szereztek. A csapat orvosa injekciót adott az egyik veterán játékos térdébe, miközben a gyúró egy másikat kezelt. Sokan viseltek jeges borogatást.
Úgy tűnt, hálásak, amiért Phoebe hajlandó beszélgetésbe elegyedni velük egy kínos vereség után. Phoebe észrevette, hogy határozott hierarchia van az ülésrendben. Az edzők, az ügyvezető igazgató és a fontos sajtó foglalta el az első osztályt, míg a Stars alkalmazottai és a filmes stáb a turista osztály első részét. Az újoncok ültek a következő pár sorban, a veteránok a gép végében. Később, amikor megkérdezte Ront, hogy a veteránok miért az utolsó sorokat választották, azt felelte, minél messzebb akarnak lenni az edzőktől.
Elmúlt hajnali egy, mire landoltak az O’Hare-en. Phoebe elcsigázott volt. Ronnal indult haza, mivel nem kocsival ment a reptérre. Ahogy belesüppedt a férfi Lincoln Town Car-jának első ülésébe, szaporán közeledő lépteket hallott.
- Beszélnünk kell, Phoebe. Hadd vigyelek haza.
Phoebe felpillantott és látta, hogy Dan áll a kocsi mellett, és kezét az ajtón nyugtatva, lehajolva néz befelé. Drótkeretes szemüvege volt rajta. Sokkal inkább tűnt szigorú arcú gimnázium igazgatónak, aki mindjárt a pálcáért nyúl, mint a liga egyik legendás bajkeverőjének.
Phoebe ügyetlenkedve kapcsolta be a biztonsági övét. - Majd holnap beszélünk. Ronnal megyek.
Ron, aki a sofőroldalon állt, épp az előbb rakta be kézipoggyászukat a hátsó ülésre. Felnézett, mikor Dan megkerülte a kocsi elejét.
- Meg kell beszélnem valamit Phoebével, Ronald. Én viszem haza. Majd holnap visszacseréljük a kocsijainkat. - Dan odadobott neki egy kulcscsomót, és ügyet sem vetve Phoebe tiltakozására, becsusszant a kormány mögé. Miközben Dan állított az ülésen, hogy az ő alkatával elférjen, Ron a kulcsot bámulta a kezében.
- Megengeded, hogy vezessem a Ferraridat?
- Ne csorgasd a nyáladat a bőrre!
Ron kirántotta a kézipoggyászát a hátsó ülésről és átadta Dannek a kulcsait, annyira megittasodott a lehetőségtől, hogy vezetheti a „JÉG 11”-et, hogy el sem búcsúzott Phoebétől, úgy elviharzott.
Phoebe síri csendben ült, miközben Dan kihajtott a parkolóból. Perceken belül dél felé tartottak a Tri State-en. A rádióadókat és sört reklámozó csiricsáré hirdetőtáblák fényében látta, hogy Dan füstölög magában, mintha nem is Phoebével, hanem vele bántak volna méltatlanul. Phoebe eltökélte, nem engedheti, hogy Dan megtudja, milyen fájdalmat okozott neki.
- Gondolom, tisztában vagy vele, mennyire megaláztad magad azzal a kígyóbűvölő hacukával.
- Én aláztam meg magam? Ha nem csal az emlékezetem, téged lakoltattak ki.
- Kiküldtek, nem kilakoltattak. Futballmérkőzés volt, nem egy istenverte lakógyűlés. - Dan ránézett. - Egyébként mit akartál bizonyítani? Nem tudod, hogy ha ilyen ruhát viselsz, akár egy Eladó táblát is kifüggeszthetnél a nyakadba?
- Hogyne tudnám - turbékolta Phoebe. - Mit gondolsz, miért csináltam?
Dan erősebben szorította a kormányt. - Neked tényleg feltett szándékod, hogy engem csesztess?
- Semmi közöd hozzá, milyen ruhát hordok.
- Van, ha kihat a csapatra.
- Nem gondolod, hogy azok az infantilis dühkitöréseid hatnak rájuk az oldalvonal mentén?
- Az más. Az a játék része.
Phoebe remélte, hogy a hallgatása pontosan elárulja, mit gondol a férfi logikájáról.
Csendben autóztak pár mérföldön át. Phoebe egyre nyomorultabbul érezte magát. Annyira elege volt már abból, hogy mindig szerepet játsszon, de nem tudta, hogy viselkedjen másképp. Talán ha más körülmények között találkoztak volna, lett volna esélyük.
Dan ellenségeskedése enyhülni látszott, amikor végre megszólalt. - Nézd, Phoebe. Kellemetlenül érzem magam a tegnap este miatt, és szeretnék bocsánatot kérni. Jó volt veled, meg minden, s én nem akartam olyan nyers lenni. Csak későre járt... - Bocsánatkérése elakadt, és némaságba fulladt.
Phoebe érezte, hogy elszorul a torka, és küzdött ellene. Összeszedte akaratereje foszlányait, és egy dél-hamptoni előkelőség unott, szájzáras lassúságával beszélt. - Komolyan, Dan, ha tudtam volna, hogy ilyen éretlenül reagálsz, soha nem bújtam volna ágyba veled.
Dan összehúzta a szemét. - Valóban?
- Egy tinédzserre emlékeztetsz, aki épp a család autójának hátsó ülésén csinálta, és lelkiismeret-furdalása támadt. Őszintén szólva, egy kicsit kifinomultabb szeretőkhöz vagyok szokva. A legkevesebb, amit elvárok, egy második menet. Ennyi vesződséget egyetlen alkalomért, nem igaz?
A férfi furcsa, fuldokló hangot adott, és átsuhant a jobb sávba. Phoebe tovább gyötörte, attól a fájdalmas tudattól ösztökélve, hogy Dan képtelen átlátni rajta, mert ezt a viselkedést várja tőle. - Nem hiszem, hogy túl sokat követelnék, de három dolgot megkívánok a szeretőimtől: udvariasságot, állóképességet és gyors erőrekapást az ismétléshez. Attól tartok, hogy mindháromban csődöt mondtál.
Dan hangja vészjóslóan elhalkult. - Nem akarod a technikámat is kritizálni?
- Nos, ami azt illeti. A technikád egészen... megfelelő.
- Megfelelő?
- Nyilvánvalóan elolvastál minden könyvet, de... Phoebe kierőszakolt egy túlzó sóhajt. - Á, biztosan én vagyok túl válogatós.
- Nem. Folytasd! A világért sem hagynám ki.
- Nem hittem volna, hogy ennyi... gátlás van benne. Nagyon merev szerető vagy, Daniel. Jobban kellene lazítanod, és nem venni ilyen komolyan a szexet. Persze hátrányos helyzetből indultál. - Phoebe szünetet tartott, aztán megadta a kegyelemdöfést. - A méltányosság kedvéért melyik férfi tudta volna a legjobbját nyújtani azzal a nővel, aki aláírja a fizetési csekkjét?
Phoebe döbbenten hallgatta a lágy kuncogást. - Phoebe drágám, eláll tőled a lélegzetem.
- Én nem foglalkoznék vele sokat. Biztos vagyok benne, hogy átmeneti állapot. Rossz vérkép.
A lámpák felvillanó fényében Phoebe látta, hogy a férfi mosolyog. A pillanat egy tört részéig szinte megfeledkezet Dan visszautasításának égető fájdalmáról, és ő is elmosolyodott magában.
- Drágaságom, egy csomó dolog van a világon, amiket illetően bizonytalan vagyok. Vallás. A nemzeti gazdaságpolitikánk. Milyen színű zoknit vegyek fel egy kék öltönyhöz. De meg kell mondanom, hogy a teljesítményem abban a hotelszobában tegnap este nem tartozik közéjük.
- A te egóddal ezen nem vagyok meglepve.
- Phoebe, mondtam, hogy sajnálom.
- Elfogadom a bocsánatkérést. Most pedig, ha nem bánod, kimerült vagyok. - Az ablakhoz hajtotta a fejét és behunyta a szemét.
Dan ugyanolyan jó volt a nemverbális kommunikációban, mint ő. Pár másodperc múlva bekapcsolta a rádiót és a kocsit betöltötte a Megadeth visszataszító zenéje. Semmit sem tisztáztak.

Phoebe nem sokat látta Dant az elkövetkező héten. A férfi napjai úgy tűnt, több mérföldnyi filmszalag végignézésével, végeláthatatlan megbeszélésekkel teltek edzőkkel és játékosokkal, a maradékban pedig a gyakorlópályán. Phoebe legnagyobb meglepetésére Molly beleegyezett, hogy elkísérje a Detroit Lions elleni vasárnapi meccsre, bár amikor Phoebe azt ajánlotta, hogy hozzon magával egy barátot, Molly visszautasította, mondván, hogy az iskolában minden lány ribanc.
A Stars csekély különbséggel megverte a Lionst, de a következő vasárnap a Three Rivers Stadiumben, Pittsburgh-ben a csapat ismét áldozatául esett a támadáscserék sorozatának, és elvesztett egy szoros mérkőzést. Egy győzelem és három vereség volt a mérlegük. Phoebe belefutott Reedbe a pittsburghi reptéren. Olyan émelyítően együttérző, ugyanakkor körmönfontan kritikus volt, hogy Phoebe alig várta, hogy megszabaduljon tőle.
Másnap reggel, amikor beért az irodájába, a titkárnője egy üzenetet adott át Ronaldtól, amelyben a férfi arra kérte, hogy azonnal találkozzon vele a második emeleti tárgyalóteremben. Miközben fogta a kávésbögréjét és végigment a folyosón, észrevette, hogy égnek a vonalak, és kíváncsi volt, milyen új katasztrófa ütött be?
Dan a faburkolatos hátsó falnak támaszkodva állt, keresztbe tett lábbal és karral, mogorván összehúzott szemöldökkel bámulva a televíziót, mely egy mozgatható fémkocsin állt egy videolejátszóval. Ron egy forgószékben ült az asztal végén.
Miközben Phoebe leült a baljára, Ron odahajolt és azt suttogta: - A Chicagói Sportélet felvétele, egy népszerű helyi műsor, ami tegnap ment adásban, amíg mi hazafelé repültünk. Attól tartok, ezt látnod kell.
Phoebe a televízió felé fordult, és egy jóképű, sötéthajú bemondót látott, aki egy alacsony, párnás széken ült Chicago látképével a háta mögött. Olyan feszültséggel nézett a kamerába, mint Peter Jennings, amint egy jelentős háborúról tudósít.
- Ügyes alkukkal és okos szerződtetésekkel Bert Somerville és Carl Pogue a liga egyik legtehetségesebb játékosegyüttesét gyűjtötte össze. A győzelem megszerzéséhez azonban nem elég a tehetség, kell hozzá vezetői képesség, ami a Starsból most rettenetesen hiányzik.
A képernyőn bevágások villantak fel a vasárnapi, labdaelejtések sorozatával és széttöredezett játékkal jellemzett meccsből. - Ronald McDermitt ügyvezető igazgatónak nincs érzéke a futballhoz - soha nem is játszott -, és egy szerűen nem elég érett arra, hogy kordában tartson egy olyan öntörvényű edzőt, mint Dan Calebow, az edzőt, akinek inkább arra kellene koncentrálnia, hogy elsajáttítsa az alapokat fiatal játékosaival, és nem a dínomdánomra. A Stars egy, a káosz szélén álló szervezet, melynek egy alkalmatlan vezetés, kapkodó trenírozás, ingatag pénzügyek és egy olyan tulajdonos a kerékkötője, aki kínos helyzetbe hozza az NFL-t.
Phoebe megdermedt, mikor a kamera fotómontázst kezdett el róla mutatni az elmúlt évekből. A bemondó röviden felvázolta Bert végakaratának részleteit.
- A felső tízezerhez tartozó Phoebe Somerville viselkedésével cirkuszt csinál egy komoly és nemes játékból. Nem ismeri a futballt, és úgy tűnik, a csekkfüzeténél bonyolultabbat nincs tapasztalata kezelni. Provokáló öltözetével az oldalvonal mellett és a médiainterjúk nyers visszautasításával világossá teszi, mennyire kevésre becsüli ezt a tehetséges csapatot és a sokunk által oly nagyon szeretett sportot.
Az adásba egy Reeddel készült interjút vágtak be. - Biztos vagyok benne, hogy Phoebe minden tőle telhetőt megtesz - mondta a férfi ünnepélyesen. - Sokkal otthonosabban mozog művészkörökben, mint a sportban, tehát nem könnyű időszak ez a számára. Mihelyt teljesítette apja végakaratának kívánalmait, biztos vagyok benne, hogy én majd gyorsan vissza tudom terelni a Starst a normális kerékvágásba.
Phoebe a fogát csikorgatta, miközben Reed a kamerába mosolyogva folytatta, a tökéletes úriember képét sugározva magáról, szemben Phoebe eszelős tekintetű partilány imázsával.
A habzószájú beszélő fej ismét feltűnt a képernyőn. - Bármilyen lovagiasan védelmezi is Reed Chandler az unokahúgát, január még messze van. Addig is mikor szánja rá magát Miss Somerville, hogy utasításokat adjon az ügyvezető igazgatójának? Vagy ami még fáradtságosabb lesz, hogyan fogja megfékezni robbanékony vezetőedzőjét, amikor majd napvilágra kerül egy kellemetlen pletyka. Normális esetben ilyen dolgot nem tennénk közhírré, mivel azonban közvetlen hatása van a Starsra, úgy érezzük, közérdek, hogy nyilvánosságra hozzuk. Megbízható forrásból ugyanis úgy tudjuk, Phoebe Somerville-t Calebow portiandi lakosztályából látták kijönni a hajnali órákban két héttel ezelőtt.
Dan otromba trágárságot mormogott. Phoebe összekulcsolta a kezét.
A bemondó komoran nézett a kamerába. - Lehet, hogy a látogatás ártatlan volt, de ha nem, nem sok jót jósol a Starsnak. Meg kell jegyeznünk továbbá, hogy Miss Somerville indiszkréciója nem ér véget a vezetőedzőjével folytatott lumpolás kósza hírével.
A férfi felkapta a Beau Monde magazin egyik számát, egy előkelő, majdnem akkora példányszámban fogyó divatos szórakoztató magazinét, mint a Vanity Fair. Phoebe felnyögött magában. Az utóbbi időben annyira el volt foglalva, hogy a Beau Monde-ról teljesen megfeledkezett.
- Az új NFL-megbízott, Boyd Randolph bölcsen teszi, ha fellapozza a népszerű Beau Monde magazin legutóbbi számát, amely holnap fog megjelenni az újságárusoknál, főszerepben a mi Miss Somerville-ünkkel, anyaszült meztelenül. Ezek a fényképek, amiket nem mutathatok meg a kamerának, arra fogják sarkallni a megbízottat, hogy komolyan elbeszélgessen Miss Somerville-lel az NFL iránti kötelezettségeiről.
Szemöldökét egy, a nézettségi adatokat feltornászni igyekvő riporter tettetett felháborodásával húzta össze. - A profi futball keményen megküzdött azért, hogy tisztára mossa a nevét a múlt drog- és szerencsejáték-botrányai után. Most azonban egy ifjú hölgy, aki fütyül a játékra, vissza akarja rántani a mocsokba. Reméljük, hogy Randolph megbízott nem fogja hagyni.
Dan a bemondóra mutatott. - Ez a firkász nem Reed haverja?
- Azt hiszem. - Az adás véget ért, Ron megnyomta a gombot a távirányítón.
- Chandler maga a sátán - morogta Dan undorral. Felkapta a barna borítékot, ami az asztalon hevert, Phoebe méltatlankodása pedig helyet adott a rettegés szorító érzésének.
- Most adta a titkárnőm - mondta Ron. - Még nem tudtam megnézni.
Dan kirántotta a magazint. Phoebe szerette volna elvenni tőle, de tudta, hogy csak elodázná az elkerülhetetlent.
Egy oldal elszakadt, ahogy Dan a sértő fényképet keresve lapozni kezdett.
- Mit törődsz vele? - sóhajtotta Phoebe. - Úgyis láttad már mindenemet.
Ron arca megrándult. - Tehát igaz? Tényleg együtt voltatok a hotelszobájában.
Dan Phoebére förmedt. - Miért nem bérelsz ki egy Goodyear díszléghajót, hogy világgá kürtölhesd?
Phoebe keze remegett, mikor megfogta immár kihűlt kávésbögréjét. - Nem fog még egyszer előfordulni, Ron, de tudnod kellett az igazat.
Ron úgy nézett rá, mint egy aggódó apa, aki szemben találja magát imádott, de rosszul viselkedő gyermekével. - Én vagyok a hibás. Elfelejtettem beszélni neked, mennyire helytelen lenne összeszűrni a levet Dannel. Rá kellett volna jönnöm... Ez, párosulva a fényképekkel, rettenetes negatív reklám. Eszedbe sem jutott, hogy meztelenül pózolni egy magazinnak, még egy olyan jó hírűnek is, mint a Beau Monde, kínosan érinti a csapatot?
- A fényképek júniusban készültek, egy hónappal azelőtt, hogy megörököltem a Starst. Teljesen megfeledkeztem róla, annyi minden történt.
Dan még mindig nem találta meg a fotókat. A fogát csikorgatta. - Én mondom neked, Ronald. Ha hívnak a Playboytól, jobb ha lekötözöd és kipeckeled a száját, mert levetkőzik anyaszült meztelenre és festékszóróval befújatja magát, mielőtt észbe kapsz.
Dan hirtelen abbahagyta a lapozást és kimeredt a szeme. Aztán káromkodni kezdett.
Phoebe gyűlölte azt érezni, hogy meg kell védenie magát. - A fényképeket Asha Belchoir készítette, a világ egyik leghíresebb fotósa. Történetesen a barátom is.
Dan rácsapott kézfejével a fényképre. - Be vagy festve!
Ron a kezét nyújtotta. - Szabad?
Dan az asztalra dobta a magazint, mintha valami ocsmányság lenne. Az nyitva landolt egy kétoldalas képné1 amin Phoebe Flores „Akt #28” című festménye, egy nem sokkal a halála előtt készített, szürrealista portré előtt feküdt. Meztelen testére ráfotózták a festménynek ugyanazt részét, amit fekvő alakja eltakart. A hatás gyönyörű, hátborzongató és erotikus volt.
Ron fordított egyet egy kinagyított képre Phoebe melléről, melyen mellbimbója ráncosán húzódott össze egy fehér festékréteg alatt. Phoebe bőre a Floresra jellemző stílusban készült, miniatűr, női melleket ábrázoló kék sziluettek szürrealista vásznává vált.
Az utolsó fénykép egy hátulról fotózott, teljes alakos aktkép volt. Phoebe felemelte a haját, térdét behajlította, csípőjét kitolta. Csupasz bőrét fekete és karmazsinvörös kéznyomok tarkították a vállán, a derekán, a feneke domborulatán és a combja hátsó felén.
Dan a fényképre bökött mutatóujjával. - Biztos remekül szórakozott az a valaki, aki ezt csinálta!
Phoebe nem fecsérelte rá az időt, hogy eltöprengjen rajta, milyen dühös a férfi ahhoz képest, hogy mennyire igyekszik kerülni. - Valakik, drágám. Egy férfi, egy szín. - Hazudott. A testfestő egy kövér, középkorú nő volt, de ezt Dannek nem kellett tudnia.
Ron felkapta a tollát és dobolni kezdett vele az asztalon. - Phoebe, sajtókonferenciát hívtam össze egy órára. Wally Hampton, a reklámszakemberünk majd tájékoztat. Dan, te holnapig tűnj el. Ha a sajtó később megtalál, csak a játékot kommentáld. Tudod, hogy csináld. És ha nem akarod, hogy címoldalra kerüljön a sztori, tartsd az öklödet a zsebedben, ha valamelyik riporternek lesz pofája szemtől szembe rákérdezni a hotelszobás esetre.
Phoebe felállt. - Nem lesz sajtótájékoztató, Ron. Kezdettől fogva mondom, hogy nem adok interjút.
Dan ajka megrándult. - Ha megengeded neki, hogy előbb levetkőzzön, fogadni mernék, hogy beleegyezik.
- Most már elég, Dan. - Ron Phoebéhez fordult. - Elnézésedet kérem a sajtókonferencia miatt.
Dan felháborodottan felhorkant. - Ez a beszéd, Ronald. Te aztán tudod, hogy kell ostort csattogtatni.
Ron mintha nem hallotta volna. - A sajtót sajnos nem lehet tovább semmibe venni, ha nem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy van rejtegetnivalónk.
- Nem hiszem, hogy maradt volna még valami, amit ne látott volna már mindenki - gúnyolódott Dan.
Phoebének elakadt a lélegzete. Ron lassan felállt az asztaltól és szembe fordult az edzővel. - A megjegyzésed tiszteletlen. Bocsánatkéréssel tartozol Phoebének.
Dan arckifejezése megmerevedett a dühtől. - Nem fogja megkapni.
- Aligha lehetsz ártatlan a dologban. Nyilvánvalóan ketten voltatok abban a hotelszobában. És ha nem vesztettél volna annyi mérkőzést, most nem támadnának minket. Ahelyett, hogy Phoebét sértegeted, talán azon kellene gondolkodnod, mihez kezdj a támadáscserékkel.
Dan nem akart hinni a fülének. - A tréneri képességeimet kritizálod?
Ron ádámcsutkája liftezett, mikor nyelt egyet, mielőtt válaszolt. - Azt hiszem, világosan beszéltem. Durva vagy, ellenséges és sértegető Phoebével szemben. Nem csupán a csapat tulajdonosa és a te munkaadód, hanem egy ember is, aki tiszteletet érdemel.
Phoebének nem volt ideje hálát érezni Ron gáláns védelméért. Túlságosan megrémült a Dan szája két oldalán megjelent dühös ráncoktól. Túl későn jutott eszébe, hogy olyan emberrel áll szemben, akit arra tanítottak, minden támadásra heves ellentámadással válaszoljon.
- Na idefigyelj, te kis mitugrász senki. Hogy én hogy bánok Phoebével, ahhoz neked semmi közöd, és tudod mit csinálj a kibaszott illemtanóráddal!
- Most hagyd abba! - figyelmeztette Ron.
De Dan már az adrenalin és azoknak az érzelmeknek a hatása alatt cselekedett, amiket nem tudott másképp kifejezni, mint dühöngéssel. - Akkor hagyom abba, amikor én úgy döntök! Ha csak nem akarsz egy vödör szart a nyakadba, jusson eszedbe, hogy én vagyok ennek a csapatnak az edzője. Nekem úgy tűnik, még az is meghaladja a képességeidet, hogy egy hülye picsát irányíts!
Síri csend telepedett a szobára.
Phoebe arcából kifutott minden vér. Rosszul érezte magát, megalázva.
Dan lesütötte a szemét. Hasztalan, szinte tehetetlen mozdulatra emelte a kezét.
- Felfüggesztelek egy hétre - jelentette ki Ron halkan. Dan felkapta a fejét, ajka acsarkodásra feszült. - Nem függeszthetsz fel. Én az edző vagyok, nem egy játékos.
- Nem baj, akkor is felfüggesztelek.
Phoebe megrémülve egy lépést tett előre. - Ron...
Ron felemelte a kezét. - Kérlek, ebbe ne ártsd bele magadat, Phoebe! A munkámat végzem, úgy, ahogy a legjobbnak látom.
Dan átvágta a köztük lévő távolságot, és úgy tornyosult az ügyvezető igazgató fölé fizikai erőfölényével fenyegetve, hogy Phoebe összerezzent. Halkan, epés lassúsággal beszélt.
- Szét fogom rúgni a seggedet.
Ron bőre enyhe zöld árnyalatot öltött, de szinte el sem csuklott a hangja. - Azonnal hagyd el az épületet. Addig, amíg a felfügesztésed a jövő vasárnapi meccs utánig le nem jár, nem érintkezhetsz a többi edzővel és a játékosokkal.
- Akkor hagyom el az épületet, amikor a kedvem tartja!
- Phoebe kedvéért, kérlek ne ronts a helyzeteden.
Másodpercek teltek el, miközben Dan pattanásig feszültdühvel méregette. - Meg fogod bánni.
- Biztos vagyok benne, hogy igazad van. Mindazonáltal azt kell tennem, amit a leghelyesebbnek tartok.
Dan hosszú, szigorú pillantást vetett rá, aztán kivonult a helyiségből.
Phoebe a szájára szorította a kezét. Ron finoman megszorította a karját.
- A sajtókonferencia az edzőpályán lesz egykor. Érted megyek az irodádba.
- Ron, én tényleg nem...
- Bocsáss meg, Phoebe, de azt hiszem, hányni fogok.
Ron elengedte a karját, kirohant a szobából, Phoebe pedig bámult utána döbbenten.

Dan lába a lépcsőfokokon döngött, ahogy leviharzott az első emeletre. Amikor elérte a lépcsőfordulót, meglendítette a lábát és kirúgta a fémajtót. A vakító indián nyári napfény, ami kint fogadta, semmit nem enyhített a dühén.
Miközben a kocsijához ment, kisütötte, mit fog csinálni. Ki fogja törni annak a kis pojácának a nyakát. Szétrúgja a seggét! Mindenféle felfüggesztés a szerződése nyílt megsértését jelentette, és az ügyvédei fasírtot csinálnak Phoebéből és az ügyvezető igazgatójából. Ezt nem nyeli le. Nem fog... nem fog...
Nem fog úgy viselkedni, mint egy seggfej.
A kocsi tetejére tenyerelt és mély, szaggatott levegőt vett. Zavarban volt és dühös, nem Phoebére, hanem magára. Hogy sérthette meg így? Még soha életében nem bánt így egyetlen nővel sem, még Valerie-vel sem. Phoebe nem érdemelte meg. Az őrületbe kergette, de semmilyen rossz szándék nem vezérelte. Szórakoztató volt, szexis és kedves a maga különös módján.
Dan gyűlölte, hogy ennyire elvesztette a fejét, de amikor meghallotta, hogy az az önelégült riporter azt mondja, hogy Phoebe a hotelszobájában volt, annyira elborult az agya a magánéletének a megsértése miatt, hogy szeretett volna belerúgni a televízió képernyőjébe. Elég jól ismerte a sajtót ahhoz, hogy tudja, Phoebe fogja meginni a levét annak, ami az ő hibája volt. Bárcsak megbeszélte volna vele a dolgot, ahelyett, hogy sértegette.
Tudta, hogy sokkal jobban kezelte volna a dolgot, ha nincsenek a fényképek. A gondolat, hogy idegenek bámulják Phoebe testét, felbőszítette. Teljesen ésszerűtlenül reagált, tekintve, hogy Phoebe teste ki volt állítva a világ majdnem minden nagy múzeumában. Különben is, az absztrakt festmény nem ugyanaz, mint a reflektorfényben készült fénykép. Azok a fotók, amiket a Beau Monde-ban látott, műalkotások voltak, de a világ tele volt kanos seggfejek millióival, akik ezt nem tudták. Attól jött ki a béketűrésből, hogy elképzelte, ahogy a nyálukat csorgatják azok felett az oldalak felett.
Az átkozott idegei. Mikor nő már fel és tanulja meg megőrizni a hidegvérét? Nem kellett hozzá pszichológusi diploma, hogy tudja, miért volt olyan nehéz. Még kicsi gyerek - négy-ötéves - korában is verte az apja, ha sírt vagy panaszkodott, mert fájt valamije vagy félt.
Szinte hallotta a fülében az örege ittas gyalázkodását.
Hozd a szíjamat, hogy legyen miért sírnod, te kis anyámasszony katonája.
Ahogy cseperedett, rájött, hogy az egyetlen érzelem, amit biztonságban kimutathatott az apja előtt, a düh volt, akár a pályán, akár az öklével. Pokoli. Harminchét éves, és még mindig úgy viselkedik, mint a játszótér zsarnoka. Csakhogy a zsarnok most megkapta a magáét. Ezúttal letörte a szarvát egy kiskölyök, aki még a csapatba sem tudott bekerülni.
Ismét dühbe gurult, de most volt olyan őszinte, hogy elismerje, a szégyenét akarta vele leplezni. A szégyent, hogy Ronald volt az, aki megvédte Phoebét. A szégyent, hogy Ronald megvédte vele szemben.
Ha nem lett volna olyan dühös magára, talán még élvezte is volna, hogy Ronald McDermitt végre mutatott némi talpraesettséget. Ha nem lett volna olyan dühös magára, elhihette volna, hogy van még remény a csapat számára.



14.

Ron megköszörülte a torkát. - Miss Somerville még azelőtt állt modellt a Beau Monde-nak, hogy megörökölte a Starst. Nem állt szándékában kínos helyzetbe hozni sem a csapatot, sem az NFL-t.
- Igaz, hogy a megbízott személyesen figyelmeztette a viselkedésére? - kérdezte egy riporternő.
- Ez nem igaz - felelte Ron. - Nem beszélt a megbízottal.
Csak mert nem hívtam vissza, gondolta Phoebe gondterhelten, miközben némán ült Ron és Wally Hampton, a Stars reklámigazgatója között. A sajtókonferencia rosszabb volt, mint várta. Nem csak a helyi sajtó képviseltette magát, hanem az országos is, szagot kapva egy halálosan izgalmas emberi történetre.
Annyi riporter akart részt venni a sajtókonferencián, hogy kénytelenek voltak az üres edzőpályát igénybe venni. Phoebe, Ron és Wally az ötvenyardos vonalánál ültek egy kék, a Stars emblémájával ellátott terítővel letakart kis asztal mögött. A sajtó emberei álltak, vagy a részükre felállított fapadokon ültek.
Először minden kérdés Bert végrendeletére irányult, de nemsokára továbbléptek. Sorra megkérdőjelezték Ron vezetői, Dan tréneri képességeit és Phoebe erkölcseit. Ron és Wally Hampton válaszolt minden kérdésre, még azokra is, amiket közvetlenül a nőnek címeztek.
Egy csúnya bőrű, zilált szakállú, túlsúlyos riporter állt fel. Wally Hampton odasúgta, hogy egy olcsó bulvárlaptól jött. - Phoebe, készülnek még önről aktképek?
Wally közbelépett. - Miss Somerville túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy bármilyen más tevékenységgel foglalkozzék a Stars ügyein kívül.
A férfi megvakarta az állát a szakálla alatt. - Ugye nem ez az első alkalom, hogy nyilvánosan levetkőzött?
- Közismert, hogy Miss Somerville a kiváló festőnek, Arturo Floresnak dolgozott - jelentette ki Ron mereven.
A bulvárlap riporterét félbeszakította egy helyi sportújságíró. - Az utóbbi időben nagyon sok kritikát kap Calebow edző, különösen a minden játékban előforduló sorozatos támadáscserék miatt. Egyes vélemények szerint túlhajtja a kezdő játékosait. A csapat panaszkodik, hogy az edző lestrapálja és megfosztja őket a játék élvezetétől. Akármi legyen is az oka, a Stars nem rajtolt fényesen a szezonban. Terveznek változtatásokat?
- Egyáltalán nem - felelte Ron. - Még korán van, és finomítunk a játékon. - Dan edzői képességeinek a dicséretével folytatta, Phoebe pedig azon töprengett, mi lenne, ha a sajtó megtudná, hogy Dan felfüggesztést kapott. Ron úgy tűnt, elhitte, hogy elüthetik egy csúnya megfázással, de Phoebe nem gondolta, hogy ilyen egyszerű lesz. Amit Ron tett, a határozottan törvénytelen volt, és Dan valószínűleg már hívta az ügyvédjeit.
Azt mondogatta magának, hogy ne törődjön a férfi megvető kijelentéseivel és sértegetéseivel, de nehéz volt kiverni a fejéből. Talán így a legjobb, hogy Dan világosan megmutatta, milyen ember. Phoebe kénytelen volt szembenézni ténnyel, hogy rossz férfiba szeretett bele.
Az ellenszenves bulvárlap-riporter szólalt fel ismét gúnyos kifejezéssel az arcán. - Mi a helyzet Calebow edző teljesítményével a pályán kívül, Phoebe? Ott hogy muzsikál?
A többi riporter lesújtó pillantást vetett rá, de Phoebe nem volt ostoba. Előbb-utóbb ők is feltették volna ugyanezt a kérdést. Csak udvariasabb formában.
- Calebow edző kiváló hírű...
Phoebe nem bírta tovább és Ron karjára tette a kezét, hogy megállítsa. - Erre én válaszolok. - A mikrofonhoz hajolt. - Arra kér, hogy osztályozzam Calebow edző teljesítményét, mint szeretőét? Ez a kérdés lényege?
A riporter egy pillanatra megdöbbent Phoebe nyílt támadásán, de aztán behízelgő mosoly jelent meg az ajkán. - Igen, Phoebe. Fogalmazzunk így.
- Rendben. A történelmi hitelesség kedvéért, fantasztikus szerető. - Phoebe szünetet tartott, miközben a megrökönyödött újságírók csak bámultak rá. - Akárcsak Tully Archer edző, Bobby Tom Denton, Jim Biederot, Webster Greer, az összes futójátékos, valamint a védekező- és a támadósor többsége. Mindenkit említettem a szervezetben, akivel meggyanúsítottak, hogy lefeküdtem? Nem szeretnék senkit sem kihagyni.
A sajtóhad nevetett, de Phoebe még nem végzett. Bár reszketett, egyenesen a visszataszító riporter szemébe nézett és elmosolyodott. - Apropó. Ha jól emlékszem, maga, uram, egy kis csalódás volt.
A sajtó felzúgott. Ha Phoebe nem is nyerte meg őket magának, legalább azt bebizonyította, hogy nem olyan ostoba, mint amilyennek gondolták.

A lakás, amit Bert a szeretőinek tartott fenn, egyike volt annak a húsz luxusingatlannak, amit Naperville peremén, DuPage County nyugati végén egy erdős részen építettek. A vonzó kétemeletes bézs téglaépületet fazsindelyes manzárdtető koronázta. A lenyűgöző, hosszú, ovális ólomüveg-betétes dupla bejárati ajtó mindkét oldalán kecses Palladio-ablakok nyíltak. Réz olajlámpák csillogtak a délutáni napsütésben, miközben Phoebe leparkolt a garázsban és besétált a házba.
A kék, a gyöngyszürke és a fehér lágy árnyalataival kellemesen dekorált belső tér könnyed, trópusi hangulatot árasztott. A konyha egy verandára nyílt a gyors étkezésekhez, és a magas mennyezet tágas teret varázsolt a kis nappaliba.
- Molly? Peg? - Phoebe leguggolt, hogy megsimogassa Micit, aki majd kibújt a bőréből, úgy megörült az érkezésének. Amikor nem jött válasz, az uszkárral felmentek az emeletre.
Fehér és kék hálószobájában fehérített tölgybútorok álltak és széles ablakok. Kényelmetlenül aludt a helyiséget uraló 180 x 210-es dupla ágyban, ezért kicseréltette a birtokon lévő vendégszoba 150 x 200-asára. Miután ledobta vászondzsekijét a puffos ágytakaróra, bement a gardróbba, ahol farmerba és egy Stars pólóba bújt.
Sem Molly, sem Peg nem ért még vissza akkor sem, amikor kivitte a hűtőben talált teljes kiőrlésű búzazsemlét és tésztasalátát a verandára. Átgyalogolt sportzokniban, nesztelen léptekkel a szürke kövezeten és leült az egyik fehér, áttört ötvösmunkával készült vasszékre a hozzáillő, üveglappal borított asztalhoz. A helyiség végében egy kétszemélyes, kék és fehér bazsarózsamintás szövettel kárpitozott pad nyújtott kényelmes ülőhelyet.
Miközben lábujjaival Mici hátát simogatta, a salátájával játszott. Most az egyszer az életben, minden nehézség nélkül távol tudta tartani azt a plussz három kilót, ami minduntalan rá akart telepedni a csípőjére. Talán mert a szomorúság minden egyes nappal egyre jobban marcangolta. Hiányzott Viktor és a barátai. Hiányoztak a galériamegnyitók. Lapos mellre és más gyermekkorra vágyott. Kedves férjet és gyereket akart. Dan Calebow-t akarta. Nem azt, aki aznap reggel verbális támadást intézett ellene, hanem a szellemes, gyengéd férfit, akinek akkor este képzelte, amikor szeretkeztek.
Az önsajnálatba való tőle idegen merülést félbeszakította a bejárati ajtó nyitódása és záródása. Mici vakkantott és kiment megnézni, ki jött. Phoebe csomagok zörgését hallotta, Mici halk üdvözlését, aztán lépteket felfelé az emeletre.
Félretolta a salátáját, s még éppen időben érkezett az előtérbe, hogy az oldalablakon át lássa, amint Peg Kowalszki fehér Toyotája kitolat a kocsifelhajtóról.
Felment az emeletre és bekopogott Molly ajtaján. Attól függetlenül benyitott, hogy nem kapott választ.
Az ágyat tinédzserek álomáruházainak szatyrai borították: The Gap, Benetton, The Limited. Mici a kupac kellős közepén heverve nézte, ahogy Molly egy teljes ruhakollekciót szed elő a papírzacskókból.
Molly felnézett, s Phoebe egy pillanatra mintha bűntudatot látott volna húga arcán tükröződni. Aztán visszatért rá a régi durcásság.
- Mrs. Kowalszki elvitt vásárolni. Van egy tinédzser unokája, így ismerte az összes jó boltot.
Phoebe is ismerte a jó boltokat, de Molly mindig visszautasította, ha felajánlotta, hogy menjenek el vásárolni. - Azt látom. - Lenyelve a csalódottságát, leült az ágy szélére.
Molly megsimogatta Micit. Phoebe hetekkel ezelőtt rájött, hogy Dannek igaza volt Molly Mici iránti rajongásával kapcsolatban, de nem tett rá megjegyzést. - Hadd nézzem, mit vettetek.
Molly egy ideig úgy viselkedett, mint egy normális kamasz. Miközben egy farmerdzsekit, kötött pulóvereket, kőmosott farmernadrágokat és pólókat szedegetett elő, a szeme izgatottan csillogott. Phoebe semmi kivetnivalót nem talált Peg ízlésében. Tökéletes kamaszlány-ruhatárat állított össze Mollynak.
- Gondoltál már rá, hogy kifúrasd a füledet?
- Kifúrathatom?
- Miért ne? Gondold meg.
- Akarom - felelte Molly habozás nélkül.
- Akkor jó. Pénteken elmegyünk. - Phoebe összehajtott egy farmernadrágot és óvatosan fogalmazott. - Nem sokat mesélsz a suliról. Milyen?
Valahányszor feltette ugyanezt a kérdést az elmúlt két hétben, Molly csak egyszavas válaszokat adott. Most jegessé vált az arckifejezése.
- Mit gondolsz? Gyűlölöm. Még az emelt szintű órák is könnyűek.
- Craytonban is könnyűek voltak.
- Az állami iskola tele van kreténekkel.
- Amikor beiratkoztál, a nevelési tanácsadód említette, hogy az irodalom tanszék diák konzulenseket alkalmaz az írás kurzuson. Miért nem jelentkezel?
- Minek?
- Néha jó érzés segíteni másokon. - Amikor Molly nem felelt, Phoebe folytatta az óvatos puhatolózását. - Legalább fiúk is vannak.
Mollyt hirtelen nagyon lefoglalta, hogy egy farmernadrág címkéjét babrálja. Phoebe újra próbálkozott. - Milyen?
- Mire célzol?
- Fiúkkal járni egy iskolába.
- Nagyképűek. És undorítóan esznek.
- Mi van azokkal, akik emelt szintűre járnak? Ők is nagy-képűek?
- Némelyikük, gondolom. De többnyire stréberek.
Phoebe elnyomott egy mosolyt. - Mindig kedveltem a strébereket. Nincs szexisebb egy férfiban az intelligenciájánál. Persze megvan az előnye a butáknak és helyeseknek is.
Molly kuncogott, s egy pillanatra a gátak leomlottak közöttük. - A fiúnak, akinek mellettem van a szekrénye, hosszú haja van. Hangos és ellenszenves, mindig gitárhangokat utánoz, de azért helyes is.
- Tényleg?
- Együtt járunk emelt szintű irodalomra, de kapaszkodnia kell.
- Talán felajánlhatnád neki, hogy korrepetálod.
- Azt se tudja, ki vagyok. - Molly félrelökött az útból egy papírzacskót, az arca elborult. - Senki sem szeret. A lányok ribancok. Ha nem vagy pompon lány és nem a megfelelő ruhában jársz, szóba sem állnak veled.
Phoebe most már értette, mi váltotta ki a vásárlási lázat. - Biztos vagyok benne, hogy nem mindegyik lány ilyen. Csak meg kell találnod a megfelelő társaságot. Időbe telik.
- Nem érdekel! Azt mondtad, csak egy félévet kell maradnom, aztán elmehetek.
Phoebe legyőzötten állt fel az ágyról. - Élvezd az új ruháidat. Bárcsak együtt mentünk volna vásárolni. Örültem volna.
Lehet, hogy csak képzelte, de mintha bizonytalanság suhant volna át a húga arcán.

***

Aznap lefekvés előtt Phoebe felcsatolta Mici nyakörvére a fukszia pórázt, és sétálni indult vele. A veszélyes manhattani utcák után nagyon megkedvelte ezt a csendes lakónegyedet, ahol szabadon sétálhatott esténként anélkül, hogy attól kellett volna félnie, stasztikai adattá válik.
A városi házak belenyúltak egy fás parkba. A peremén véletlenszerűen elhelyezett utcai lámpák által megvilágított, kövezett bicikliút futott. Phoebe szerette a mélységes csendet, a fák termékeny illatát és az esti levegő csípősséget, mely a nyár végét jelezte.
Mici előreszaladt, néha megállt, hogy belefúrja az orrát egy halom makkba vagy egy száraz levélkupac alá, le-leguggolva, hogy megjelöljön egy különösen áldott helyet. Phoebe gumitalpú tornacipője nyikorgott a járdán, a polár pulóver, amit viselt, meleg és kényelmes volt. Pár pillanatra hagyta, hogy minden kellemetlenség elillanjon, és élvezte az éjszaka csendjét.
Egy a zsákutcába beforduló autó hangja zavarta meg a békéjét. Nézte, ahogy lelassít a lakása előtt, aztán elkezd behajtani a feljáróra, majd megáll, amint a lámpák fénye rávetődik. Mielőtt a kocsi megállt volna a járdaszegélynél, látta, hogy egy piros Ferrari az.
Megdermedt, mikor Dan kikászálódott a kocsiból és elindult felé. Szemüvegben volt, szilvaszínű pólójához és farmejéhez felkapott egy Stars széldzsekit. Mici ugatni kezdett és a pórázt rángatta, hogy odamehessen hozzá.
Phoebe próbálta felvértezni magát egy újabb, csakis fájdalmasnak ígérkezhető találkozással szemben, de nehéz, kimerítő napja volt, és nem sok tartalékja maradt.
Dan lenézett a bolyhos fehér uszkárra, ami megpróbálta meglasszózni a bokáját a pórázával. - Hé, te kutya!
- Micinek hívják.
- Aha. Azt hiszem, egy újabb olyan szó, amit nincs kedvem sokszor használni. Olyan, mint a „kutyulimutyuli”. - A szél belefújt sötétszőke hajába, miközben végigmérte Phoebét pulóverétől a tornacipőjéig. - Egész más vagy. Rokonszenves.
Phoebét már sokféleképpen nevezték, de rokonszenvesnek még sosem. - Mit akarsz?
- Mit szólnál egy céltalan tereferéhez kezdetnek? Szép esténk van, nem igaz?
Phoebe nem engedte belerángatni magát, bármiféle játékot játszott is Dan, ezért megrántotta Mici pórázát és elindult. Dan mellészegődött, Phoebéhez igazítva hosszú lépteit.
- Kegyes hozzánk az időjárás. Nappal még mindig hőség van, de este már érezni, hogy jön az ősz.
Phoebe nem szólt semmit.
- Igazán elragadó környék.
Phoebe csak ment tovább.
- Nem gondolod, hogy hozzájárulhatnál valamivel a beszélgetéshez?
- Mi, hülyék nem gondolkodunk.
Dan zsebre vágta a kezét és halkan azt mondta:
- Sajnálom, Phoebe. Elhatalmasodott rajtam a düh. Ez nem mentség, tudom, de ez az igazság. Ha valaki hülye, akkor az én vagyok.
Phoebe ingerültségre számított, nem megbánásra, de a férfi támadása aznap reggel túl mély sebeket ejtett, ezért nem válaszolt.
- Úgy tűnik, hogy folyton bocsánatot kell kérnem valamiért. Kezdettől fogva így van, nem igaz?
- Olyanok vagyunk, mint az olaj és a víz.
Dan lehajtotta a fejét egy faág előtt, ami túl alacsonyan lógott a járda fölé. - Én inkább úgy fogalmaznék, mint a benzin és a forrasztólámpa.
- Mindegy, azt hiszem, kerülnünk kellene egymást, amennyire lehetséges. - Phoebe megállt az egyik lámpaoszlop mellett. - Nem tudtam csinálni semmit a felfüggesztés ellen. Ron nem hajlandó visszavonni, én pedig nem helyezhetem hatályon kívül az utasításait.
- Megszegitek a szerződésemet.
- Tudom.
- Más se hiányzik a Starsnak, mint egy per.
- Ezt is tudom.
- Mi lenne, ha alkut kötnénk?
- Miféle alkut?
- Velem töltöd a jövő szombat délutánt, én pedig távol tartom tőletek az ügyvédeimet.
Phoebe erre igazán nem számított.
- Most pár napra délre repülök Gulf Shoresra. Mi Redneck Riviérának nevezzük, s van egy házam a tengerparton. Ha visszaérek, lesz egy kis szabadidőm. Az a nagy, öreg ház. Semmi tennivaló. Szombaton lesz egy helyi képzőművészeti kiállítás, és mivel tudom, mennyire szereted a művészetet, arra gondoltam, megnézhetnénk.
Phoebe rámeredt. - Azt akarod mondani, hogy nem harcolsz a felfüggesztés ellen?
- Azt akarom mondani.
- Miért?
- Megvan rá az okom, magánügy.
- Nem fogom elárulni senkinek.
- Ne erőltesd, Phoebe.
- Kérlek. Tudni akarom.
Dan felsóhajtott és Phoebe arra gondolt, valami olyasmi látott a férfi arcán, ami nagyon hasonlított a bűntudatra. - Ha továbbadod, tíz különböző néven foglak hazugnak nevezni.
- Nem fogom továbbadni.
- A felfüggesztés ártani fog a csapatnak, és nem vagyok oda érte. Csak egy csoda segíthetne, hogy vasárnap megnyerjük a mérkőzést. Az egy-négyes állásból nehéz lesz felállni. De azért nem küzdök ellene, mert Ron végre azt tette, amit kell. Bőven túllőttem a célon. Csak soha nem számítottam rá, hogy felelősségre von.
Phoebe végre elmosolyodott. - Nem hiszem el. Te tényleg Ronnak szólítottad.
- Nyelvbotlás volt, ne számíts rá, hogy megismétlődik. - Dan elindult. - És ne hidd, hogy megváltozott róla a véleményem, csak mert végre megmutatta, hogy van benne némi talpraesettség. Ami engem illet, még bizonyítania kell. Tehát mit szólsz a szombathoz?
Phoebe tétovázott. - Miért, Dan? Már megegyeztünk benne, hogy nem illünk össze.
- Nem uszítom rátok az ügyvédeimet. Ez nem elég indok?
Elérték a zsákutca végét. Ahogy visszakanyarodtam Phoebe összeszedte a bátorságát. - Nem vagyok játékszer. Nem használhatsz a szórakoztatásodra, hogy aztán eldobj, ha meguntál.
Dan hangja meglepően lágy volt. - Akkor miért csinálsz úgy?
Bár a férfi inkább tanácstalannak, mint vádaskodónak tűnt, a fájdalom visszatért, és Phoebe megszaporázta a lépteit. Dan tartotta a tempót. - Döntsd el, melyiket választod. Nem flörtölhetsz mindenkivel, akin nadrág van, nem viselhetsz olyan ruhákat, amiket mintha úgy zsugorfóliáztak volna a testedre, és nem várhatod el, hogy az emberek úgy bánjanak veled, mint Teréz anyával.
Mivel Phoebe tudta, hogy van igazság abban, amit a férfi mond, megállt és szembefordult vele. - Nincs szükségem rá, hogy kioktass. És ha már a személyiségvizsgálatnál tartasz, nem ártana belenézned a tükörbe és rájönnöd, miért nem vagy képes uralkodni az indulataidon.
Dan zsebre gyömöszölte a kezét. - Arra már tudom a választ. És nem fogok beszélni róla, tehát ne is melegíts rá, hogy megkérdezd.
- Akkor te se kérdezd meg tőlem, miért viselkedem úgy, mint... ahogy viselkedem.
Dan hosszan, fürkészőn nézett rá. - Nem értelek. Különbözöl azoktól a nőktől, akiket eddig ismertem, ugyanakkor nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy pontosan ugyanolyan vagy, mint a legtöbb nő, akivel találkoztam, és itt vagyok én bajban.
Phoebe látta, hogy a lámpák sárga fénykörében áll és haját szél borzolja, mégis hallotta feje felett a ventilátorlapátok surrogását. - Nem fekszem le veled többet. - Meleg hangon beszélt. - Óriási baklövés volt.
- Tudom.
Phoebe azt kívánta, bárcsak ne értett volna vele egyet Dan olyan sietve. - Nem hiszem, hogy a szombat jó ötlet.
Dan nem engedte magát lerázni. - Remek ötlet. Szereted a művészetet, nyilvános helyen leszünk, nem fogjuk tudni fogdosni egymást.
- Nem így értettem!
Dan elvigyorodott, megsimogatta Phoebe állát és fölöttébb elégedettnek tűnt magával. - Délben érted megyek, csinibaba. - Miközben Dan otthagyta és elindult a kocsija felé, Phoebe felemelte a hangját. - Ne hívj csinibabának!
- Bocs. - Dan kinyitotta az ajtót és becsúszott az ülésre. - Csinibaba, hölgyem.
Phoebe a lámpa alatt állt és nézte, ahogy a férfi elhajt. Csak egy kiállítás, gondolta. Mi bajom lehet belőle?

Ray Hardestynek jó kilátása nyílt a luxuslakások mögött emelkedő domboldalról, és nézte, hogyan csillog Phoebe szőke haja a lámpafényben. Egy kis építkezéshez vezető szűk úton parkolt le a kisbuszával, és most letette a távcsövét az ülésre. A hír igaz, gondolta. Calebow bizalmas kapcsolatban áll a Stars új tulajdonosával.
Úgy raktározta az információkat Dan Calebowról, mint a mogyorót télire, készen, hogy bármikor előhúzhassa, ha szüksége van rá. Eddig azonban Calebow maga alatt vágta a fát. A Stars egyetlen mérkőzést nyert a szezon kezdete óta, és annyi támadáscserével játszottak, mint egy főiskolai csapat. Ray minden egyes vereség után egyre jobban érezte magát. Calebow talán kirúgatja magát a hozzá nem értésével.
Megvárta, amíg a Stars edzője elhajt, mielőtt maga is hazaindult. Ellen elément az ajtóba, és azonnal elkezdett sürgölődni körülötte. Szó nélkül elment mellette, be az odújába, ahol bezárta az ajtót, lerogyott kedvenc székébe és rágyújtott.
A kis helyiséget csomós fenyőfa lambériával burkolták, bár aligha látszott belőle valami, mert a fal minden négyzetcentiméterét emléktárgyak borították: fényképek Ray Juniorról játék közben, trófeák, rajzszeggel felszúrt mezek, bekeretezett bizonyítványok és újságkivágások. Amikor itt volt, néha úgy tett, mintha ezek az ő büszkeségei lettek volna. Az elmúlt hónapokban még aludni is az öreg kanapén aludt a helyiség egyetlen ablaka alatt. Szívott egyet a cigarettájából és felköhögött. A roham egyre tovább tartott, a szíve megint nagy grimbuszt csinált, de még nem halhatott meg. Addig nem, amíg meg nem fizet Calebow-nak. Azt akarta, hogy a Stars minden meccset elveszítsen. Azt akarta, hogy az egész világ megtudja, az a gazember élete legnagyobb hibáját követte el, amikor Ray Juniort eltiltotta. Akkor majd Ray visszamehet a törzshelyére, és megihat pár italt a cimboráival. Csak még egyszer utoljára, mielőtt meghal, nagymenőnek akarja érezni magát.
Felállt a székből és a beépített szekrényhez lépett, ahol a whiskysüveget tartotta a dobozok mögött. Lecsavarta a tetejét, meghúzta, aztán a kanapéhoz vitte. Miközben leült, fel kapta a pisztolyt, amit a kisasztalra tett le a munkából hazaérve a Midwest Sports Dome-ban rendezett autókiállításról.
A Dome ma este üres, gondolta, de holnap vallási gyűlés lesz. Utána este nigger rapegyüttes lép fel. Gyűlölt koncerteken dolgozni, de ettől eltekintve szeretett biztonsági őr lenni az arénában. Különösen vasárnap délutánonként, amikor a Stars vesztett.
Megint ivott, a pisztolyt simogatta az ölében és hallgatta, ahogy a tömeg a nevét skandálja.
Hardesty!
Hardesty!
Hardesty!